Balavásári községi nap nemzetközi részvétellel

•  Fotó: Menyhárt Csegzi Dalma

Fotó: Menyhárt Csegzi Dalma

Az eddigi falunapok helyett a hétvégén Balavásáron községi napokat tartottak, amelyre az ide tartozó falvak testvértelepüléseit is meghívták.

Gligor Róbert László

2014. augusztus 11., 13:272014. augusztus 11., 13:27

2014. augusztus 11., 13:272014. augusztus 11., 13:27

Első alkalommal rendezett községi szintű rendezvényt Balavásár önkormányzata: a hétvégén minden faluból és ezek külföldi partnereitől is vártak vendégeket. A hivatalos programok mellett szórakoztató rendezvényeket is beiktattak, hogy minden korosztály megtalálja a maga igénye szerinti szórakozást. Volt itt néptánc, nótaéneklés, kézműves foglalkozás, operett, könnyűzenei koncertek, főzés, kirándulás, díjazás, élménykoncert és tematikus beszélgetések, azaz senki nem unatkozhatott, ha ünneplésre szánta a hétvégét.

Az EU támogatását is élvezik

A hétvégi rendezvényre küldföldiek is érkeztek: a cseh Kolinec küldöttségét Prince Paul vezette, a felvidéki Nemesócsáét Magyarics Gusztáv, Szentdemeter testvértelepüléseiről, a magyaroszági Kisbárapátiból és Somogyvárról érkezőket Kiss Józsefné, illetve Gyurakovics László. Balavásár testvérvárosából, Fótról Bartos Sándor, a Kiskend testvérének számító Tápiószentmártonból Tóth János vezetésével érkeztek a vendégek.

Pénteken a helyiek és vendégeik többórás értekezletet tartottak az önkéntesség témakörében. Az önkéntesség fogalmát a balavásári Székely Ella boncolgatta, a testvértelepülések élménybeszámoló előadást tartottak, de a fóti polgárőrség is bemutatkozott. Az értekezlet végén Sagyebó István polgármester kitüntette 1960-as évek óta működő balavásári önkéntes tűzoltóság jelenlegi tizenegy tagját.

Vasárnap a vendégeknek bemutatták, illetve szakmai kirándulás keretében meglátogatták a község épített örökségét: Szentdemeter mai római katolikus temploma a 16. századból való, de előtte egy korábbi is létezett. Szénaverősőn a 15. században építettek evangélikus vártemplomot a szászok, helyébe a 19. században épült mai temploma és százfokú lépcsője. Az egrestői – ma református – templomot szászok építették a 13. században, ma is használatban levő fa haranglábát Nagykedről vásárolták.

A két fő témát felölelő szakmai találkozót az Európai Unió testvértelepülési programja 15 ezer euróval támogatta, de ehhez még önrész is szükségeltetett, és támogatást kaptak a községben működő pékipari egységtől is – tudtuk meg Sagyebó Istvántól.

Kiaknázzák az adottságokat

A polgármester nem titkolja: ezeknek a rendezvényeknek a célja a község értékeinek népszerűsítése és kiaknázása. Az épített örökséget és a borászatot a turizmus révén érdemes előtérbe tolni, és a cseh partnerek igencsak érdekeltek lennének túrákat szervezni és bohémiai polgárokat hozni ide. De nem véletlenül szerveztek vasárnap délután programot, amelyen minden település a maga hagyományos ételét főzte meg. Többször jártak a fóti főzőversenyre, a tápiószentmártoni és a nemesócsai lecsófőző fesztiválokon.

Nem titkolt céljuk a balavásáriaknak, hogy a következő évben főzőfesztivált szervezzenek itt is, de még nem döntötték el, hogy melyik étek az, amit minden itthoni csapat el tud készíteni a saját szája íze szerint.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés