
Fotó: Boda L. Gergely
A tantervváltozás miatt új tankönyvekre van szükségük az első és másodikos diákoknak, azonban már az első versenytárgyalás időpontja is elcsúszott. Ezen huszonegy tankönyvből csupán kilencet fogadott el az Oktatási Minisztérium, ezért újabb versenytárgyalásra kerül sor. A magyar tagozat számára egyetlen tankönyvet engedélyezett a szaktárca, úgyhogy az ABC-s könyv kivételével a magyar gyerekeknek még mindig nem garantált minden tankönyv iskolakezdésre.
2014. augusztus 06., 15:562014. augusztus 06., 15:56
2014. augusztus 06., 16:292014. augusztus 06., 16:29
Nem csak azzal van gond, hogy késnek az első és második osztály számára készítendő tankönyvek, emellett a pályázati feltételek is többértelműek, és érdekek szerint értelmezhetőek. A kiadók fel vannak háborodva a körülmények miatt, a pedagógusok pedig egyszerűen tanácstalanok.
Nem egyértelműek a feltételek
A kiadók képviselői szerint a a meghirdetett pályázatokban gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételeket szab a szaktárca, ráadásul a visszautasítások indoklása sem állja meg a helyét. Az Ábel Kiadó vezetősége úgy döntött, hogy idén nem is vesz részt a versenytárgyaláson – tudtuk meg Szikszai Ildikó ügyvezető igazgatótól.
„Előre sejtettük, hogy ez lesz a helyzet. Volt már egy negatív tapasztalatunk pár évvel ezelőtt, ehhez pedig hozzájárult az idei komolytalanság is. Zavarosak voltak a pályázati feltételek, sok mindent az érdekek alapján értelmeztek. Magyar nyelvű matematika tankönyvvel elméletileg lehetett jelentkezni, de a gyakorlatban ez másként volt. A román nyelvű matematika könyvet több százezres példányokban kell előállítani, s míg a magyar nyelvűt csupán 12 ezerben, nem lehet ugyanolyan feltételeket szabni. Ráadásul az következne, hogy két hét alatt állítsuk elő a tankönyveket, a nyomtatott és a digitális formát is. Óriási befektetés, nagyon sok munka van vele, ezért a kiadó úgy döntött, hogy nem éri meg ilyen körülmények között ebbe belefogni” – mondta az ügyvezető igazgató.
Sok tankönyvet visszadobtak a versenytárgyaláson, ám a kiadók képviselői úgy vélik, az indoklások nem állják meg a helyüket. Az Országos Tankönyvkiadó igazgatója, Dáné Károly elmondta, ők óvást nyújtottak be, ahogyan még sokan tették. „Nagyon furcsálltuk az indoklásokat, olyanokba kötöttek bele, hogy például a digitális változatban néhány kép mérete nagyobb a kelleténél. Ez nem okozna semmilyen problémát, de ha mégis, le lehetne kicsinyíteni ezeket” – magyarázta az igazgató.
Egy tankönyve van a magyar tagozatnak
Még az egyetlen nyertes kiadó vezetője is elégedetlen. Varga Károly, a Corvin Kiadó igazgatója elmondta, óriási áldozatba került az ABC-s könyv előállítása ilyen feltételek mellett. „Ez a versenytárgyalás egy komédia, amely a kiadók számára tragédiává alakul. Teljesíthetetlen feltételek vannak, mi például hat könyvvel jelentkeztünk, és ebből egy ment át a tárgyaláson. Ennek az egynek is nagyon örülök, hiszen az a célom, hogy a magyar gyerekek tankönyvhöz jussanak, de pont ezért felháborító, hogy a többit nem fogadták el. Rengeteg munkát fektettünk az elfogadott tankönyvbe, a magyar ABC-s könyvet román nyelvre is le kellett fordítanunk. Magyar nyelvű matematika könyvünk is volt, azt figyelembe sem vették. A többit illetően olyan indoklást kaptunk, hogy a digitális változat mérete túl nagy. Mivel idén először kell ilyent készíteni, senki sem tudja, hogy pontosan hogy is kell ennek kinéznie, így mindenki szubjektív” – mondta Varga Károly. A kiadó vezetője hozzátette, mindenképpen részt fog venni a második versenytárgyaláson, nem hagyja annyiban, de arra a kérdésre, hogy mikor lesz tankönyv a kisiskolások padján, úgy véli, lehetetlen választ adni.
Természetesen ez végső soron a tanítóknak és a gyerekeknek a legrosszabb. Karp Ágnes tanítónő elmondta, ők is örülnek, hogy legalább ABC-s könyv van, de a többi tárgyat nem tudják, miből tanítják majd. „Ez az egyetlen tankönyv eddig a magyar tagozatosok számára, és már csak egy hónap van hátra. Valószínűnek tartjuk, hogy a román nyelvű matematika könyvet lefordítják majd magyarra, de ezt nem tehetik meg a többivel, főleg nem a románnal, ugyanis a magyar tagozat azt teljesen másként tanítja. Tanácstalanok vagyunk. Az biztos, hogy nagyon kellemetlen lesz, ha a régi tankönyvekből tanítunk majd, de az új tanterv szerint” – hangsúlyozta a pedagógus.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!