Az országos környezetőrség vizsgálódtott az Azomureșnél

Egyetlen mutatónál sem jeleztek határérték-túllépést azok a légszennyezés mérések, amelyeket az Országos Környezetvédelmi Őrség a Dolj Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel a marosvásárhelyi Azomureş vegyipari kombinátnál végzett el.

Bakó Zoltán

2015. október 20., 18:092015. október 20., 18:09

Ha pedig nincs légszennyezés, akkor nem is kell bírságolni – állapította meg a két intézmény, és nem is bírságoltak, sőt, semmilyen intézkedés nem történt az utóbbi időben a környezetszennyezés miatt sokat emlegetett, bírált ipari kolosszus viszonylatában – adta hírül az Agerpres hírügynökség..

A környezetvédelmi őrség megyei biztosa, Székely Annamária a történtekkel kapcsolatban elmondta: augusztus folyamán kérték, hogy önálló méréseket végezzenek Marosvásárhelyen, miután problémák merültek fel a levegő minősége tekintetében. Szeptember elején érkeztek meg bukaresti kollégáik és egy Dolj megyei csapat, akik elvégezték a szükséges méréseket. Ezek eredményeinek értékelése után jutottak arra a következtetésre, hogy a kibocsátások – és ezzel csak a szennyező anyagok kibocsátására hivatkoznak – beilleszkednek a törvény által megszabott keretekbe, ezenkívül intézkedéseket javasoltak a levegő minőségének javítására.

A kombinát jelenleg gyakorlatilag nem termel, ugyanis új beruházások vannak folyamatban, amelyek révén az újraindulás után csökken a szennyezése is. A mérések végzésénél, szeptember elején teljes kapacitással működött – tette hozzá a megyei környezetvédelmi biztos.

Az ügyben megszólalt az  Azomureş szóvivője, Ovidiu Maior is. Szerinte az Országos Környezetvédelmi Őrség szeptemberi vizsgálatairól szóló jelentése arról szól, hogy nem tapasztaltak határérték-túllépéseket egyetlen mutatónál sem a megvizsgált berendezéseknél. A jelentés a napokban érkezett meg a kombináthoz, s abban az áll, hogy nincsenek túllépések. Hozzátette még, hogy egy 230 millió eurós beruházásból eszközölt berendezés-beszerelés az ammónia előállító részlegen energia- és nyersanyagcsökkentést eredményez majd.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés