Fotó: Gligor Róbert László
Már javában zajlik az igazgatói versenyvizsga második szakasza, amelyen a jelentkezőket személyesen szóbeli próbákon, önéletrajzuk elemzésével és iskolafejlesztési elképzeléseik alapján méri fel a bizottság. A magyar pályázók általában jól teljesítettek eddig, de október 28-áig még tartanak a szóbeli felmérések.
2016. október 25., 09:192016. október 25., 09:19
2017. március 07., 10:322017. március 07., 10:32
A szóbeli próbán minden jelentkezőnek másfél óra áll rendelkezésére: első lépésben a szakmai önéletrajzát vizsgálják meg és pontozzák, hogy milyen pedagógiai fokozatokkal, továbbképzésekkel, nyelvvizsgával rendelkezik, tagja-e vagy volt-e valamely szakmai vagy tudományos bizottságnak, vett-e részt hazai és külföldi szakmai konferenciákon, de az is fontos lehet, hogy közölt-e cikkeket, tanulmányokat újságokban, szaklapokban.
A jelöltnek legalább 35 pontot kell szereznie az 50-ből, s ha ez sikerült, akkor egy fél óra áll rendelkezésére, hogy iskolafejlesztési elképzeléseit bemutassa a bizottságnak, amelyért ugyancsak 35–50 pont között kell teljesítenie az átmenő értékelésért. Aki nem szerzi meg a 35 pontot valamelyik szakaszban, azt kizárják a versenyből.
A Maros Megyei Tanfelügyelőségen, a Constantin Brâncuși Építészeti Szakközépiskolában és az Európa Általános Iskolában szervezett meghallgatásokon minden csoportban naponta öt jelölt kap szót. Az első vizsganapon, múlt kedden a harminc jelentkezőből négy visszalépett, ugyanennyien nem érték el a szükséges pontszámot, míg szerdán egy lépett vissza, viszont kilenc személy nem felelt meg az elvárásoknak. A legtöbb sikertelen vizsgázónak a szakmai portfóliója nem volt elégséges, míg kettőnek az iskolafejlesztési projektje nem kapta meg a kellő pontszámot.
Marosvásárhelyen a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatói tisztségére egyedül az eddig is igazgatói állást betöltő Tamási Zsolt jelentkezett, és sikerült is a vizsgája. „A terveim nagyon tetszettek a bizottságnak, tízeseket kaptam, kivéve attól a két tagtól, akik az önkormányzat részéről érkeztek, ők éppen csak megadták az átmenőt” – magyarázta Tamási Zsolt.
Marosvásárhelyen az első napokban többek között a Szász Albert Sportiskolában, a 7-es számú általános iskolában, a George Coșbuc Általános Iskolában, az Alexandru Ioan Cuza Általános Iskolában, a Bolyai Farkas Gimnáziumban és a Mihai Eminescu Pedagógiai Gimnáziumban szereztek vezetői tisztséget magyar jelöltek, míg Szászrégenben a Florea Bogdan Általános Iskolában, Marosludason az 1-es számú általános Iskolában lesz magyar aligazgató. Vidéken a lukafalvi, maroskeresztúri, gernyeszegi, marosszentannai, balavásári, ákosfalvi, backamadarasi, nyárádgálfalvi, marossárpataki, sáromberki, vajdaszentiványi, nyárádszeredai, csíkfalvi tanintézeteknek lesz magyar igazgatójuk vagy esetenként aligazgatójuk, viszont nem sikerült a versenyvizsgája a nyárádszeredai középiskola igazgatói és az általános iskola aligazgatói tisztségére jelentkezőknek.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!