
Fotó: Boda L. Gergely
Romániában december 10-ét a meddőség napjává nyilvánították. Nagy Barna szülész-nőgyógyász főorvos, a Zygota Maros Meddőségi Klinika orvosi igazgatója szerint az utóbbi időben növekedett a meddő párok száma.
2014. december 10., 18:272014. december 10., 18:27
2014. december 10., 18:272014. december 10., 18:27
Kérdésünkre, hogy van-e különbség aközött, amit az orvostudomány és a közhiedelem meddőség szóval illet, az orvosigazgató elmondta: mindkét esetben a fogalom azt jelenti, hogy egy párnak nem lehet gyereke. Tény azonban, hogy az Egészségügyi Világszervezet meddőségként határozza meg azt, amikor egy év fogamzásgátló használata nélküli próbálkozás után nem történik meg a teherbeesés.
Az orvostudomány ezeknek az eseteknek mintegy kétharmadának találja meg az okát, a fennmaradó párok esetében ismeretlen eredetű meddőségről beszél. Orvosi szempontból a meddőség hátterében nemcsak szervi, hanem genetikai és immunológiai okok is állhatnak. Az orvostudomány először mindig a pár meddőségéről beszél, majd a kivizsgálások után válik nyilvánvalóvá, hogy női vagy férfi meddőségről van szó.
Nagy Barna elmondta: az utóbbi időben növekedett a meddő párok száma. Ezt a statisztikák támasztják alá, ugyanis korszerű módszerekkel ma már bebizonyítható a meddőség. Másrészt egyre nagyobb azon nők száma, akiknek nagyon fontos a karrierépítés, az anyagi háttér biztosítása, s ezért később terveznek gyereket. Ám minél inkább kitolódik ez az idő, annál jobban csökken a teherbeesés esélye.
Ha a meddőséget kiváltó alapbetegség nem gyógyítható, szóba jöhetnek a mesterséges megtermékenyítés különböző eljárásai. „A lombikbébi-program az, ami esélyt nyújthat ilyenkor a teherbeesésre” – mondta a főorvos. Nagy Barna szerint a klinikájuk nyújtotta szolgáltatásokon keresztül rövidtávon csökkenthetők a demográfiai negatív mutatók. „A negatív népszaporulat annak tudható be, hogy csökken a gyerekvállalások száma, aminek nagyrészt társadalmi, anyagi okai vannak, viszont ezen okok megszüntetésére évekre van szükség. Olyan párok esetében, akiknek nem lehet, de szeretnének gyerekeket, mi segíteni tudunk” – nyomatékosította.
Az orvosigazgató szerint azért hasznosak és szükségesek az ilyen figyelemfelkeltő napok, mert a szóban forgó jelenségről érintettek, érdekeltek nyilatkoznak, és ezáltal magukra tudják vonni a döntéshozók figyelmét. A 2013-ban felfüggesztett országos mesterséges megtermékenyítési program újraindításáról azonban a jövő évi költségvetés elfogadása előtt konkrétumot még nem tudott mondani a klinika vezetője.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!