Az elsősegélynyújtást tanulták az iskolások

A Nem remegek a földrengéskor elnevezésű felvilágosító-nevelő jellegű felkészítés keretében, amelyet a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség és az E.On gázszolgáltató szervez, a Nicolae Bălcescu Gimnáziumba látogattak el a gyerekek felkészítésében részt vállaló Sürgősségi Rohammentő-szolgálat (SMURD) szakembereivel együtt.

Bakó Zoltán

2015. március 25., 16:352015. március 25., 16:35

Immár második alkalommal látogatnak el rövid idő alatt ebbe az iskolába, ezúttal azért, hogy a korábban átadott ismereteket most a rohammentősök tapasztalataival, az ő tanácsaikkal bővítsék. A rohammentősöket arra kérték fel, hogy a gyerekeknek, de oktatóiknak is magyarázzák el, és főként a gyakorlatban mutassák be, miként kell helyesen elsősegélyben részesíteni egy esetleges természeti katasztrófa bekövetkezte után az áldozatokat.  

A mostani találkozó jó alkalom volt arra, hogy a korábban bemutatott tanácsokat, ismereteket felelevenítsék. S itt elsősorban azokra az ismeretekre gondoltak, amelyek a gáz- és villanyvezetékekkel kapcsolatosak. Az E.On ágazati igazgatója, Cătălina Popa elmondta: „A szakmai tevékenységemen túl anya is vagyok, s mint ilyen, rendkívül érdekelt a nevelésben. A mai napon több játékos tevékenységen vettem részt, amelyeknek az volt a céljuk, hogy tudatosítsák a gyerekekben – miként kell helyesen használni a földgázt és a villamos áramot, s örömmel tapasztaltam, hogy a gyerekek jól emlékeztek a két héttel ezelőtt tanultakra.”

Az elméleti felkészítő végén a gyerekek részt vettek egy szimulált földrengés mentési munkálataiban, s elsősorban azt gyakorolták, miként kell gyorsan, de fegyelmezetten és hatékonyan kiüríteni egy épületet.

Hasonló gyakorlatokat és elméleti felkészítőt tartottak a Marosvásárhelyi 7-es Számú Általános Iskolában, a Dr. Bernády György Gimnáziumban, valamint a Marosludasi Ioan Vlăduţiu Általános Iskolában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés