Csütörtökig tartózkodik Maros megyében egy tizenkét tagú küldöttség az Egyesült Királyságból és Németországból. A britek és németek az Operation Sabre humanitárius segélyszervezet tagjai, s a Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőséget látogatták meg.
2016. október 25., 18:362016. október 25., 18:36
A segélyszervezet húsz tűzoltósági esetkocsit, tűzoltósági védőfelszerelést hozott a hivatásos és önkéntes tűoltó-alakulatoknak. A vendégek programjában szerdán egy marosmagyarói látogatás szerepel.
Ebben a községben ünnepélyes keretek között 10 órakor adják át az önkormányzatnak és a helybeli önkéntes tűzoltóknak azt a tűzoltóautót, amit a helyi önkéntes alakulatnak hoztak. A napi programban az is szerepel, hogy az alakulat tagjait felkészítik az esetkocsi használatára. Szerdán délután Szovátára is ellátogatnak. Itt 15 órakor kerül sor egy új vészhelyzeti munkapontot nyitnak meg, s ezzel egy időben adják át a második tűzoltóautót, amit ennek a városnak, illetve a szovátai önkéntes tűzoltó-alakulat rendelkezésére bocsátanak.
Marosmagyaró polgármestere, Kristóf József Lóránt elmondta: a megszüntetett hivatásos (katonai) tűzoltók szerepét az önkéntesek vették át, ám az önkormányzat úgy értékelte, hogy szükség lenne egy hivatásos alakulat működésére is a fürdővárosban. Ezért kibővítették, korszerűsítették a tűzoltóság korábbi laktanyáját, ide költözik be a Maros Megyei Vészhelyzeti Felügyelőség egy tűzoltó csoportja, amely a továbbiakban katonai tűzvédelmi feladatokat fog ellátni. Az önkormányzat angol segítséggel vásárolt egy használt, de jó állapotban levő esetkocsit, azt adják majd át ma az Operation Sabre humanitárius segélyszervezet tagjai a szovátai önkéntes tűzoltó-alakulatnak.
Csütörtökön délelőtt 9 órakor a megyei vészhelyzeti felügyelőség Baross Gábor (Horea) utcai laktanyájában ünneplést tartanak. Ennek keretében adják át az angol és német vendégeknek azokat a kitüntetéseket, amelyeket az Operation Sabre humanitárius segélyszervezet tagjaiként végzett munkájukkal érdemeltek ki a Maros megyei vészhelyzeti tevékenység fejlesztésének segítésében.
Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.
Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.
A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.
Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.
Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.
Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.
Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.
Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.
Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.
Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.
szóljon hozzá!