
Fotó: Thomas Campean
Megpróbált elmenekülni egy ittas gépkocsivezető vasárnap hajnalban a rendőrségi ellenőrzés elől, de hiába ért ki a városból, az erdőben utolérték.
2015. október 19., 17:152015. október 19., 17:15
A közlekedési rendőrök a hétvégi napokon sűrűbben ellenőrizték a közúti közlekedést, nem is hiába, mert 342 esetben bukkantak olyan szabálysértésekre, amelyekért bírságolniuk kellett. A három nap alatt gyorshajtás miatt 286 gépjárművezetőt bírságoltak meg, egy személyt pedig ittas vezetésen értek. Különböző vétségek miatt bevontak 11 hajtási jogosítványt, valamint öt forgalmi engedélyt.
Vasárnap éjjel 2 órakor a közlekedésrendészek a marosvásárhelyi Segesvári úton ellenőriztek, amikor megállítottak volna a forgalomban egy személygépkocsit. Annak vezetője meg is állt a Segesvári és Koronkai utak találkozásánál, ám amikor meglátta a rendőrségi autót, hirtelen gázt adott, és menekülni próbált a Szorgalom és Gyümölcstermesztők utcája irányába.
A menekülőt üldözőbe vette a rendőrségi jármű a Koronkai úton, majd az a Jeddi út irányába tért el, s a Halmok közötti (Între Movile) utca sarkánál az erdő felé fordult, lámpáit lekapcsolva haladt tovább, hogy az üldözők nyomot tévesszenek. A rendőrök folytatták az üldözést, és az erdő szélén utol is érték a menekülő járművet. Ekkor a vezető kiugrott az autóból, beszaladt az erdőbe, ahol többszöri felszólítás után sikerült elfogni, majd őrizetbe venni. A rendőrségi járművel elszállították, közben alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá. A műszer 0,91 mg/literes alkoholkoncentrációt mutatott ki a kilélegzett levegőben. Az ittas vezető ellen szabadlábon folytatnak bűnügyi vizsgálatot.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!