A napokban új munkálatot kezdtek el a Marosvásárhely-Nyárádszereda megyei útszakaszon, a székelytompai eltérő és Nyárádszereda között.
2014. október 07., 16:562014. október 07., 16:56
2014. október 07., 17:062014. október 07., 17:06
Két átfolyó kicseréléséhez láttak hozzá a múlt hét végén a Székelytompa-Nyárádszereda közötti útszakaszon, a betoncsövek most kerültek a földbe, de a felvágott úttest kijavítása még nem történt meg. Hídfőket is építeni kell, ugyanis egyiknél nem létezett ilyen, a másiknál pedig elbontották a munkálat megkezdésével. Ezért még néhány napig fokozott óvatossággal kell közlekedni itt, mert bár nyílegyenes az útszakasz, a munkálatok helyszínén többször is várakozni kell a járműveknek, hisz félpályás útlezárás van érvényben.
A munkálatotkra azután került sor, hogy akárcsak tavaly, idén is többször hatalmas sártömeg került az úttestre. A heves felhőszakadások során nemcsak nagy víztömeg zúdult le a szomszédos domboldalról, hanem minden esetben a felső talajréteget is magával mosta, a két átfolyó pedig az első alkalommal feltelt, így a víz és a hordalék a sáncból az úttestre került. Ez évente két-három alkalommal megismétlődött, és nem csak akadályozta, de rendkívül veszélyessé is tette a közúti forgalmat ezen a szakaszon.
Ugyancsak dolgoznak a közelben, a székelytompai útelágazásnál, azaz elkezdett munkálatok maradtak befejezetlenül. A nyárádmenti vízvezeték építése zajlik, és az elágazásban az úttest mindkét oldalán egy-egy hatalmas gödröt ástak, amelybe aknákat helyeztek. A két aknát még össze kell kötni, de több hete nem látni egyetlen munkást sem a helyszínen. A két gödröt csíkos szalaggal megjelölték ugyan, de az aknák behelyezése után nem tömítették el a réseket. Ezért mind a Marosvásárhely irányából Ákosfalva felé tartóknak, mind a Nyárádgálfalva felől Nyárádszereda felé kanyarodó járművek vezetőinek ajánlatos nagyon lecsökkenteni a sebességet az útelágazás előtt, mert egy hirtelen manőver esetén könnyen megeshet, hogy az aknatetőn vagy a résekben kötnek ki.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
Elsöprő többségben utasították el a helyiek a Maros megyei Koronkán a vasárnap tartott népszavazáson, hogy tömbházak épüljenek a településen. A községvezetők most már a lakosság döntésére is hivatkozva utasíthatják el a potenciális ingatlanbefektetőket.
Noha Crin Antonescu nyerte a vasárnapi, első fordulós elnökválasztást Maros megyében, George Simion alig maradt el tőle.
Egy háromszáz kilogrammos medvét csaltak kelepcébe és altattak el Segesváron hétfőre virradó éjszaka.
Koronkán vasárnap nemcsak az államelnök-jelöltek nevére lehet pecsételni. Egy másik szavazólapot is kapnak a helyiek, akik arról nyilváníthatnak véleményt, hogy akarják-e, hogy a településükön tömbházak épüljenek.
Kigyulladt személygépkocsihoz riasztották a segesvári hivatásos tűzoltókat szombatról vasárnapra virradó éjszaka.
Idős édesapját keresi egy férfi Marosvásárhelyen, aki napok óta nem tért haza.
Munkaszüneti napon sem pihentek a Maros megyei közlekedésrendészek: közel 300 autóvezetőt igazoltattak, alkohol- és drogteszteket végeztek, de volt, akinek a jogosítványát is bevonták, más szabálysértők pénzbírságot kaptak.
Három autó ütközött össze Segesváron péntek délelőtt a 13-as jelzésű országúton, hárman megsérültek – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
szóljon hozzá!