
Több mint négy kilométeres útszakaszt sikerült leaszfaltozni a Maros jobb partján. A Sárpatak–Vajdaszentivány–Beresztelke nyomvonalú, 154J jelzésű megyei út rendkívül fontos az itt élők szempontjából, hiszen az övezet városával, Szászrégennel is összeköttetést teremt.
2015. június 14., 18:142015. június 14., 18:14
Az eddig aszfaltburkolattal nem rendelkező megyei út egy négy kilométeres szakaszát sikerült korszerűsíteni abból a 11-ből, ami a két határtelepülés, Sárpatak és Beresztelke között húzódik. Ezen az úton folyik az áruszállítás a Mezőség felől Szászrégenbe, de ugyanezt használják azok a gyerekek is, akik a városi iskolába járnak. A környékbeli falvak lakói pedig itt viszik áruikat – főként zöldséget és a vidéken nagy mennyiségben termő gyümölcsöt – a szászrégeni piacra. Az eredetileg egy évre tervezett munkálatot sikerült fele annyi idő, hat hónap alatt elvégezni. A régi, köves útszakasz mindössze négy méter széles volt, ami Vajdaszentivány után hirtelen megszűnt, innen már csak földút vezetett tovább. Ami esős időben szinte járhatatlan volt. A most elkészült szakasz 6,5 méter széles, ellátták minden olyan tartozékkal – vízelvezető árokkal, betonozott útpadkával –, ami egy korszerű műútnak természetes tartozéka.
Cirian Dobre, a Maros megyei tanács elnöke a csütörtökön megtartott átvételkor elmondta, intézményének szándékában áll további útkorszerűsítéseket végezni az övezetben, de másutt is. A szászrégeni övezetben Felsőrépa, Mezőceked megyei útjainak felújítása, korszerűsítése szerepel a tanács terveiben, de a megye másik részén, Bözödön is aszfaltozni fognak, és Magyarbükkös elérése is könnyebb lesz az aszfaltréteg lefektetése után.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
szóljon hozzá!