Amit már nem láthatunk: évszázados leleteket tüntettek el

Teljesen tönkretették a szászkézdi középkori temetőt és a mellette lévő körtemplom ossariumát – számolt be nemrég Facebook-lapján (Cetăţi, castele şi fortificaţii din România) a történelmi helyeket kutató és felleltározó Radu Oltean.

Bakó Zoltán

2016. április 18., 18:372016. április 18., 18:37

Az UNESCO által tíz évvel ezelőtt mindenestől a világörökség kincsei közé sorolt egykori szász településnek valamikor hat katolikus temploma volt, mára már csak a falu közepén lévő, a segesvári óratoronyra meglepően emlékeztető templom és torony maradt meg, bizonyítván, hogy a település méltán versenyzett az elsőbbségért Segesvárral a 14. században, amikor utóbbi a szászok központja volt.

Radu Oltean elmondja, hogy ezelőtt tizenhat évvel egy művészettörténész (Ina Postăvaru) hívta fel a figyelmét a település egy érdekességére, egy körkápolnára és a körülötte elhelyezkedő temetőre. Az ilyen kápolnák általában a 13. és 14. században épültek Erdélyben, kevés maradt fenn közülük, ezért is rendkívül értékesek. A művészettörténész értekezést is írt a felfedezett leletekről, később, három évvel ezelőtt Oltean is ellátogatott a faluba. Engedélyt kért a helyi lakosoktól, hogy megnézhesse, és lefényképezhesse a körkápolna romjait, s az alóla felbukkanó ossariumot (csontházat). Az egyik lakos csűrje mögött egy középkori ossarium maradványait látta és fényképezte, a gazda kertjében pedig a pityóka és uborkaágyások között emberi csontmaradványok, ujjpercek, fogak hányódtak, egy középkori temető maradványai. Ennek a történelmi leletnek a „tulajdonosa” (tulajdonképpen csak a teleknek tulajdonosa, hiszen a leletek állami tulajdont képeznek a vonatkozó jogszabály szerint), aki egyébként a helyi tanács egyik képviselője is egyben, lerombolta a körtemplom maradványait. Egyszerűen eltüntette a föld színéről az építmény megmaradt részét, mint ahogyan eltüntette a település hét évszázaddal ezelőtti többtucat lakójának maradványait is.

A Maros megyei önkormányzat vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az intézmény szóvivője, Anca Mătieş az eset nyilvánosságra kerülése után azt nyilatkozta, hogy a jelzett környéken csontmaradványokat találtak, amelyekről egyelőre nem tudták kideríteni, hogy emberi vagy állati eredetűek, de valószínűsíthető, hogy a középkori temetőből kerültek ki. A megyei tanács, a megyei múzeum régészeti szakosztálya, a helyi polgármesteri hivatal és rendőrség a helyszínen vizsgálódott. Ezután fognak dönteni a megsemmisített temető és kápolna ügyében. Tény, hogy a jogszabályok szerint a történelmi műemlékeknek a művelődési minisztérium engedélye nélküli felszámolása, megsemmisítése, megrongálása, részleges vagy teljes megsemmisítése, meggyalázása bűncselekménynek számít, és eszerint is büntetik.

Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, hogy rendőrségi feljelentés után ment ki a már említett bizottság a helyszínre. „Valóban mindent megsemmisített az úriember, lebontotta és nyomaiban is eltüntette az ossariumot, ami szerepel az országos műemlék-listán, és eltüntette a temetőt is, szóval mindent, mi már semmit nem találtunk a helyszínen” – írta le a kiszállásukkor tapasztalt megrendítő helyzetet az igazgató.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
2026. június 24., szerda

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron

Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.

Négy embert menekítettek ki egy égő házból Maroskeresztúron
Hirdetés