Félezernél több állásajánlat közül választhatnak a hétvégén a megyeszerte megszervezett állásbörzén azok, akik idén fejezték be tanulmányaikat. Bár a pénteki állásbörzét elsősorban végzősöknek szervezik meg, mindenki részt vehet rajta.
2015. szeptember 20., 20:152015. szeptember 20., 20:15
Szeptember 25-én tartják Marosvásárhelyen, Szászrégenben és Dicsőszentmártonban az őszi, fiataloknak szervezett állásbörzét, amelyre eddig 82 cég jelentkezett. A munkaügyi ügynökség vezetője, Gheorghe Ștef elmondta, hogy a felhívásukra hétvégéig 575 szabad állást jelentettek be a munkáltatók, de lehetséges, hogy ezek száma növekedni fog. „A börzét elsősorban idén végzetteknek szervezzük meg, de minden állástalan személy részt vehet rajta” – mondta az igazgató.
Az eddig lejelentett állások nagy többségére középfokú végzettséggel rendelkező fiatalokat alkalmaznának, például pincért, asztalost, kőművest, eladót, raktárost, gépkocsivezetőt. A felsőfokú végzettséggel rendelkezőknek 17 állást hirdettek meg, könyvelőt, mérnököket és marketingszakembereket alkalmaznának. Az igazgató azt is elmondta, hogy azok a cégek, amelyek meghatározatlan időre frissen végzetteket alkalmaznak, egy évig havi 500–750 lej közötti állami támogatásban részesülnek.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
szóljon hozzá!