
Fotó: Boda L. Gergely
A hatvan lelket számláló székelyboósi református gyülekezetben pár éve az idén kilencven évét betöltő Zrínyi Lujza néni vállalta el a harangozói tisztséget. A csendes, békés település legidősebb lakója, amikor meglátogattuk, épp a szőlőben dolgozott, s kérésünkre fürgén vette a szép kicsi templom kulcsát, hogy megmutassa „munkabirodalmát”.
2014. július 08., 18:362014. július 08., 18:36
2014. július 08., 20:562014. július 08., 20:56
Szóltam előre neki, hogy jövünk, mondja a koronkai beszolgáló lelkész, Rigmányi Arnold, nehogy elmenjen szomszédolni, mert jó erőben van, s ha nincs dolga, nem mindig ül otthon. Valóban: látjuk, Lujza néni nem csoszogva, hanem ütemesen igyekszik a templomhoz, s megáll az ajtóban egy fénykép erejéig.
Huszonnyolc évesen özvegy maradt
A szép, tiszta, kellemesen hűvös templom padjaiba ülve beszélgetünk Lujza nénivel, aki Zrínyiként született, és pár évig férje után a Csiki nevet viselte. „Édesanyám Zrínyi akart maradni, ezért megkereste apámat, aki szintén Zrínyi volt, így megtarthatta nevét. Én is szerettem volna ezt megtenni, de férjem Csiki volt, s én felvettem a nevét. Majd 28 évesen, két gyermekkel özvegy maradtam. Elvesztettem a személyazonossági igazolványomat, és mivel meg volt halva a férjem, ismét fel kellett vegyem a Zrínyi nevet. Így Zrínyiként születtem abban az öreg házba, amelyben most is lakom, s úgy is fogok meghalni” – meséli a harangozó.
Nem volt sem könnyű, sem egyszerű az élet
Zrínyi Lujza néni két gyermeket nevelt fel egyedül, s jól emlékszik a nehézségekre is. A termelőszövetkezetben dolgozott, s emellett több, mint harminc évig gyalog járt be Vásárhelyre takarítani. „Mondtam akkor a nagyságának, hogy jó lenne valahova felírni a takarítást is, mert másképp kicsi lesz a nyugdíjam, de semmit nem tettek. Most 350 lejt kapok, kevés, de ezzel kell boldogulni. Két gyermekem felneveltem, most Koronkán laknak, szoktak hazajönni és segíteni nekem. Öt unokám és négy dédunokám van, az egyik dédunokám most nemrég konfirmált. A kertemben minden megtermelek, vannak tyúkjaim, tojásom, a szőlőt is gondozom. A templomban is takarítok, egyedül az ablakpucolással van gondom, de akkor szoktak segíteni” – meséli.
„Nem szedek pirulát”
Zrínyi Lujza néni büszkén mondja, hogy eddig még semmi betegségben nem szenvedett, gyógyszert sem szed. „Mondom a barátnőimnek, hogy hagyják abba a sok gyógyszer lenyelését, dolgozzanak, és akkor semmi bajuk nem lesz. Nappal dolgozom, este jól tudok aludni, fát is hasogatok, mosok, takarítok. A házban nincs villany, mert a kicsi nyugdíjból nem tudnám kifizetni, amikor besötétedik, lefekszem és alszom. Reggel nyolckor felkelek, minden nap van tennivaló, elintéznivaló. Hála Istennek, jól vagyok és bírok dolgozni” – mondja az idén májusban kilencvenedik évét betöltött Lujza néni.
Szokatlan gyermekzsivajjal telt meg szombaton a marosvásárhelyi Vártemplom, ahol közös gyermeknapot tartottak a református gyülekezetek. Félezer kicsi, fiatal és felnőtt imádkozott és énekelt közösen.
Mikháza, a kis nyárádmenti falu ad otthont a Limesparknak, amely méltón képviseli a térség kivételes régészeti értékeit. A különleges múzeum szombat délelőtt nyitotta meg kapuit, és ezentúl minden keddtől vasárnapig várja látogatóit.
Rovarirtási akciót szervez Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala szombat éjjel a város valamennyi területén. Azt javasolják, csukják be az ablakokat, ha arra jár a rovarirtó szereket permetező autó.
Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.
Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.
Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.
Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.
A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.
Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.
szóljon hozzá!