
Fotó: Veres Nándor
Az egyetemista szervezetekkel és a megyei munkaerő-elhelyező ügynökséggel közösen tart tájékoztató előadásokat, osztogat szórólapokat a drogfogyasztás megelőzéséért küzdő megyei központ.
2015. március 19., 14:242015. március 19., 14:24
Ion Aleodor Roman, a megyei központ vezetője elmondta, az elkövetkező időszakban az egyetemista szervezetekkel közösen szórólapokat osztogatnak a szórakozóhelyeken és a nagyobb sportrendezvényeken, így is felhívva a fiatalok figyelmét a tiltott szerek használatának veszélyeire. A strandidény megkezdése után a Víkendtelepet is felkeresik majd önkénteseik, hogy népszerűsítsék a központ munkáját, és válaszoljanak az esetleges kérdésekre. Azt szeretnék, ha minél több 15-30 év közötti fiatalt megszólíthatnának, hiszen elsősorban ők azok, akik hajlamosak tiltott szerekhez nyúlni.
A központ munkatársai együttműködnek a munkaerő-elhelyező ügynökséggel is, s közösen tervezik egy tájékoztató kampány megszervezését, amely elsősorban azoknak szólna, akik külföldön szeretnének munkát vállalni. Arra akarják felhívni figyelmüket, hogy külföldön is szigorúan büntetik a drogfogyasztást, valamint, hogy saját biztonságuk érdekében ne szállítsanak idegen személyeknek kisebb-nagyobb csomagokat még akkor sem, ha pénzt ajánlanak érte, mert veszélybe kerülhetnek.
A megyei drogfogyasztás megelőzéséért létrehozott központ a Kárpátok sétánya 17. szám alatt működik, telefonszám: 0265-210.230.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!