A szórványmagyarságért végzett munkájáért tüntették ki

Az Európa Gyermekeinek Jövőjéért Díjat vehette át vasárnap Kecskeméten Ady István magyarfülpösi református lelkész, a Szivárvány Alapítvány megálmodója és működtetője.

Szucher Ervin

2016. július 11., 18:332016. július 11., 18:33

A Szivárvány Alapítvány keretében a szórványmagyarságért kifejtett munkájáért tüntették ki vasárnap egyedüli erdélyiként Ady Istvánt. Ő volt az, aki a ’90-es évek elején holland támogatással felépítette a Szivárvány Házat, mely hamarosan közösségi térré nőtte ki magát. Az egyházi tulajdonban lévő korszerű és multifunkcionális ingatlanban 2001-ben újraindította a magyarfülpösi anyanyelvű oktatást, melyhez a néhány helyi gyermek mellé szegény családból származó mezőségi és görgényvölgyi kicsiket toborzott.

Szálláshelyül kezdetben a faluban egy emeletes ingatlant bérelt, majd a nyugati és immár a környékbeli mecénásoknak köszönhetően sikerült manzárdosítani a Szivárvány Házat, amely ma a térség legfontosabb kollégiumának számít. A hazerswaudei testvérgyülekezet protestánsai nem csak pénzt gyűjtöttek, hanem kétkezi munkájukkal is segítették az évekkel azelőtt szintén általuk épített ház bővítését. Kezdetben nehéz volt benépesíteni az iskolát és bentlakását, mára viszont a túljelentkezés jellemzi a magyarfülpösi Szivárvány Házat. Legutóbb tizenhatan mentek vakációra az egyház által működtetett állami iskolából. A pedagógusok bérét az állam fizeti, a magyar tagozat működésének további költségei az alapítványt terhelik.

A magyarfülpösi iskolából kikerülő szociálisan hátrányos helyzetű gyerekek továbbtanulásának segítésére Ady István és lelkes támogatói Szászrégenben szórványkollégiumot hoztak létre. A kollégium beindulása a szászrégeni magyar oktatás megmentésére és fenntartására is lehetőséget adott. Jelenleg az alapítvány holland támogatásai apadóban vannak, a két kollégium és a magyar oktatás fenntartása, a gyerekek támogatása egyre nehezebb.

Kérdésünkre, hogy mire kötelezi a kecskeméti városháza dísztermében átvett díj, a lelkipásztor egyszerűen válaszolt: „A munkám folytatására, amit egyébként a díj nélkül is tennék”. Ady István mégis reméli, hogy a kitüntetés több figyelmet vonz a szórványmentési misszió számára. „Most már nem a gyermekhiány a gond, hanem a túljelentkezés. Ezért több figyelemre, több támogatásra lenne szükségünk, hogy ne a bizonytalanba lépegessünk, és mindössze egy-két hónapra, legfeljebb fél esztendőre tervezzünk” – fejtette ki a kétszázhatvan fős gyülekezet élén álló lelkész, aki kerek húsz évvel ezelőtt indította újra a magyarfülpösi anyanyelvű oktatást.

A díjról
Az Európa Jövője Egyesület által alapított díjat olyan magánszemélyek vagy szervezetek kaphatják meg, akik, illetve amelyek sok éven át eredményesen dolgoztak és dolgoznak a gyerekekért. A kitüntetést a 14. Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó hivatalos záróértekezletén Farkas Gábor és Kriston Vízi József társelnökök nyújtották át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.

Meghalt egy motoros Maros megyében
Meghalt egy motoros Maros megyében
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében