Pert nyert a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, így előre láthatóan megépítheti a Somostetőn áthaladó, a Tudor negyedet a nagy kórházzal összekötő terelőutat – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Marosvásárhely polgármestere, aki kifejtette: nemcsak a Somostetőn, hanem a város főterén és a várban, valamint a mellette levő sétányon is nagy változásokra számíthatunk, hiszen angol szakértők segítségével fogják „kicserélni” a fákat.
2012. november 14., 15:272012. november 14., 15:27
2012. november 14., 16:152012. november 14., 16:15
A Jeddi utat a nagy kórházzal összekötő út esetében a városháza több pert is folytatott, többek között civil szervezetekkel, akik attól féltek, hogy a szóban forgó útszakasz mentén lakónegyedek épülnek majd, így a somostetői erdő teljesen pusztulásra van ítélve. A civilek azonban vesztettek.
A Somostető nem védett terület
Dorin Florea büszkén jelentette ki, hogy a bíróság a városházának adott igazat a Somostető ügyében hozott döntésben, vagyis a szóban forgó erdő nem lesz többet védett terület, így nyugodtan el lehet kezdeni a 7,54 hektáros erdőrészt érintő munkálatot. Mint korábban közöltük, a szakminisztérium – civil szervezetek képviselőinek javaslatára – a Natura 2000 program keretében kérte, hogy a Somostetőt nyilvánítsák védett területté. A minisztérium ezen döntése ellen indított pert a marosvásárhelyi városháza, és ezt meg is nyerte. Igaz ugyan, hogy még nem született végleges döntés, de a városvezető máris uniós pályázatokkal akar pénzt szerezni az út megépítésére.
Teljes facsere a főtéren
Ha már a fakivágásokról esett szó, Dorin Florea elmondta, hogy az angol testvérváros szakemberei negatívan véleményezték a város főterét, sétányait, azt nyilatkozva, hogy az összevissza ültetett, különböző méretű fák elcsúfítják a városképet. „Az angol kertészek segítségével fogjuk kialakítani a várban lévő zöldövezeteket, és átalakítjuk a Vársétányt, illetve a főtéri parkot is. A meglévő vén, korhadt, oda nem illő fákat kivágjuk és egységesen, új díszcserjéket fogunk ültetni. Ebből az átalakításból nem maradnak ki a főtér környékén lévő utcák sem, hiszen például a Városháza utcában is sok alacsony, lombhullató fa van, és ezeket is ki kell cserélni” – nyilatkozta a városvezető.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!