
Húsz rászoruló marosvásárhelyi család számára kerékpáron érkeznek az adományok szombaton. A csomagokat a Telefonos Szeretetszolgálat által támogatott családoknak viszik el.
2015. október 08., 14:282015. október 08., 14:28
2015. október 08., 14:422015. október 08., 14:42
A Telefonos Szeretetszolgálat és a VintageVelo Neumarkt közös jótékonysági akciót indított, amelynek során tanszereket, könyvet, tisztálkodási termékeket és édességet tartalmazó csomagokat gyűjtöttek össze, hogy rászoruló családoknak adják át.
A vásárhelyi bringás körökben már ismert csoport tagjai ezúttal is régi bicikliken és múltat idéző ruhában pedáloznak majd, kettes csoportokban szállítják az adományokat a telefonos szeretetszolgálat által megadott címekre.
A csoport alapítója, Ugron Gábor elmondta, a csomagok kiszállítása mellett az akció másik fontos célja a szeretetszolgálat tevékenységének népszerűsítése, így a rendezvény alatt a résztvevők „elő” felvételeket fognak posztolni Facebookra és Instagramra. Érdeklődni a csoport Facebook oldalán lehet.
A biciklis csoport 2014 tavaszán alakult Marosvásárhelyen, eddigi legnagyobb, Dashing Sunday nevű rendezvényük nem egészen egy hónapja, szeptember 13-án volt. A számos támogatóval rendelkező, kulturális programot és díjakat kínáló rendezvény célja volt, hogy minél többen megismerjék őket. Ami a jövőt illeti: az elegáns, vintage hangulatú biciklis rendezvények szervezése mellett a kulturális töltet és a jótékonysági tevékenységek fog egyre nagyobb szerepet játszani a csoport életében.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!