
Fotó: Boda L. Gergely
Hetedik alkalommal gyúltak fel a szolidaritás kis lángjai pénteken Marosvásárhelyen, a kedvező időjárásnak köszönhetően ezúttal a Színház téren.
2015. október 18., 18:192015. október 18., 18:19
A Gyulafehérvári Caritas önkéntesei már pénteken délután felállították sátrukat, előkerültek a gyertyák és az adományozódoboz is. Hat órakor minden készen állt az segítőkész személyek fogadására. Az Egymillió csillag a szegényekért program célja felhívni a figyelmet a társadalom peremére szorult személyekre, s bátorítani a helyi közösségeket, hogy járuljanak hozzá a nekik nyújtott támogatásokhoz.
A Színház téren csillag formában helyezték el a percről perce sokasodó gyertyákat, és a szél által eloltott kis fényeket önkéntesek újragyújtották. A pénteki esemény összesítése számokban: Marosszentgyörgyön 140 személy csatlakozott az adományozó akcióhoz, 814 lej gyűlt össze, Marosvásárhelyen 660 személy tartotta fontosnak, hogy részt vegyen az eseményen, 7348 lejt adakozva, Erdőszentgyörgyön 150-en gyújtottak gyertyát, itt 1336 lej gyűlt össze, míg Szovátán 310 adakozó 3337 lejjel támogatta a kezdeményezést.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!