
Fotó: Gligor Róbert László
Batizán Attila szentgericei református lelkész nemrég tért haza hollandiai egyéves tanulmányútjáról. Elmondása szerint nagy élményt és rengeteg tapasztalatot jelentett ez az egy év: sokat tágult a látóköre nemcsak teológiailag, hanem szolgálat szempontjából is. Tapasztalatait most itthon kívánja kamatoztatni.
2014. október 08., 13:372014. október 08., 13:37
2014. október 08., 13:372014. október 08., 13:37
– Hogyan került Hollandiába egyéves tanulmányútra?
–Tavaly júliusban Kovács Szabolcs nyárádszentimrei lelkészt váltottam, aki azelőtt Tőkés Attila gegesi lelkészt követte. Egy régi hagyománynak lettünk részesei ezen az egyetemen. Néhány évtizede van kapcsolat a hollandiai Kampen egyetemével, de az elmúlt ötszáz évben többszáz magyar lelkész járt Hollandiában tanulni.
– Milyen élményekkel tért haza?
–Számomra nagyon különleges, egyedi élmény volt ott élni, lakni, tanulni. Egyrészt családi szempontból volt nagy ajándék, kicsit kiszakadni az itthoni rohanásból és együtt lenni, egymásra figyelni, másrészt tanulmányi szempontból. Debrecenben tanulok missziológiát, az ottani témavezető tanáraim szintén Kampenben tanultak, ők javasolták, hogy aki missziológiát tanul, annak Hollandiában is kellene tanulni. Egy olyan lehetőség volt, amely ritkán adatik meg, de a lelkipásztoroknak nagyon tudom ajánlani. Majdnem kötelezővé tenném, ugyanis igazán sokat tágul az ember látóköre nemcsak teológiailag, hanem szolgálat szempontjából is. Egy évet töltöttünk hát el ott, hazatértünk és reméljük, egy kicsit más hozzáállással dolgozhatunk.
– Mit jelent a missziológia tulajdonképpen, és ehhez kapcsolódóan mit tanult?
–Érdekes és jó kérdés. Itthon, Kolozsváron mi nem tanultunk missziológiát. Volt valamikor egy missziológia tanszék, amit betiltottak a kommunizmus idején, így igazából az elsők között vagyunk az új generációból, aki ezt tanulja. A missziológia eredetileg arra vonatkozott, hogy el kell menni idegen országokba és ott pogányokat kell megtéríteni, keresztyénekké tenni, azonban ma egészen mást jelent. Az a tudományága a gyakorlati teológiának, amely arról szól, hogyan lehet a ma emberéhez közel vinni az evangéliumot, és a mai embert hogyan lehet Jézus Krisztushoz közel vinni, tanítvánnyá tenni. Arról tanultunk igazából, hogy egy olyan posztkeresztyén társadalomban élünk, ahol majdnem mindenki keresztyén, de ez igazából már semmit nem jelent, kiüresedett, és ezt hogyan lehet tartalommal megtölteni, hogyan lehet ezeket az embereket megszólítani. Ezen belül tanultunk arról, hogyan kell vezetni egy gyülekezetet, közösséget, hogyan kell a lelki vezetést gyakorlatba ültetni.
– Mit tud ebből itthon, helyben hasznosítani?
– Nagyon fontos, hogy egy külföldi tanulmányút után nehogy azt gondolja az ember, hogy itthon mindent gyakorlatba lehet ültetni. Nyugat-Európa leghíresebb teológusa, Stefan Parks azt mondta: menj haza, vizsgáld meg, elemezd ki a faludat, környezetedet, annak a közegnek a kultúráját, hogy lásd, mit tudsz ebből megvalósítani. Úgy gondolom, vannak dolgok, amiket meg lehet valósítani, és vannak, amiket nem, és nem is szabad. Teljesen más világ és társadalom ez, mint a holland. Nálunk nagyon lelkészközpontú az egyház, kevés szerepet kapnak nem lelkészek, világiak. Ez az egyik célom, szeretnék minél több munkatársat kiképezni, feladatokat leosztani a gyülekezetben, ne mindent én, hanem együtt csináljuk meg.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!