
A napokban várják Marosvásárhelyre az egészségügui minisztérium által biztosított, influenza elleni oltásokat. Maros megyében mintegy hatvanezren jogosultak az ingyenes oltásra.
2014. november 17., 17:212014. november 17., 17:21
A héten kezdetét veszi az influenza elleni oltási kampány – olvasható az Egészségügyi Minisztérium honlapján. A közleményből kiderül: a minisztérium országszerte összesen 500 ezer védőoltást biztosít a 65 éven felüli személyeknek, a krónikus betegségben szenvedőknek, az intézetben lévő gyerekeknek és időseknek, a várandós nőknek és a kórházakban dolgozóknak.
A szaktárca tavaly kétszer ennyi, azaz egymillió darabot rendelt, de az illetékesek akkor biztosították a lakosságot arról, hogy szükség esetén még rendelnek a vakcinából.
Dr. Gabriela Uifăleantól, a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatóság sajtószóvivőjétől megtudtuk: intézményükbe még nem érkezett meg az oltóanyag, a napokban várják azt. A megyében mintegy 60 ezer olyan személy van, aki a fenti kategóriákba besorolható, ám az előző évek tapasztalatai azt mutatják: sokkal kevesebben igénylik a vakcinát, mint ahány ember erre valójában jogosult lenne, tavaly például 15 500-an kérték a beoltásukat. Éppen ezért van az, hogy sosem kapnak maximális számú oltóanyagot, hanem több szakaszban, az igényléseket figyelembe véve kérnek további adagokat.
Egy marosvásárhelyi gyógyszertárban érdeklődtünk afelől, hogy azok a személyek, akik nem jogosultak az ingyenes oltóanyagra, mennyi pénzért vásárolhatják meg azt. „Harmincöt lejbe kerül” – hangzott a gyógyszerész válasza, akitől azt is megtudtuk: idén öt személy vásárolt náluk influenza elleni védőoltást, ezenkívül vállalatok vásároltak nagyobb tételben az alkalmazottaik számára.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!