A gyerekek testi, lelki, szellemi fejlődéséhez elengedhetetlen a rendszeres mozgás – ezt jól tudják a szülők is, akik azonban sokszor tanácstalanok, hogy milyen sportágat válasszanak. A Mozogjon a gyerek! sorozatunkkal nekik szeretnénk segíteni és ezúttal olyan klubokat mutatunk be, ahol labdajátékot tanulhatnak a gyerekek.
2012. november 15., 15:502012. november 15., 15:50
2012. november 15., 20:542012. november 15., 20:54
Több száz gyerek jár az általunk bemutatásra kerülő kosár- és kézilabdaklubokba, ami igazán jó hír, hiszen mindhárom szakember azt vallotta a Székelyhonnak, hogy mind a kosárlabdázás, mind pedig a kézilabdázás nemcsak a fizikai erőnléthez járul hozzá, hanem segít a közösségbe való beilleszkedésben is.
Csak fiuknak
A Marosvásárhelyen jelentős szurkolótáborral rendelkező BC Mureş Kosárlabdaklub részére elképzelhetetlen az utánpótlás a „miniklub” nélkül. Mint Sós Tibortól megtudtuk, már ötéves életkortól fogadják a labdajátékok iránt érdeklődő gyerekeket. Míg a kisebbeknek hetente kétszer tartanak edzéseket, addig a nagyobbak, akik öt-hat éve kosaraznak már és bajnokságokra is járnak, naponta részt vesznek a felkészítőkön. „A szülők nagy többsége a sportolás kedvéért hozza a gyereket hozzánk és mi mindenkit szívesen fogadunk, hiszen fontos, hogy a gyerekek rendszeresen mozogjon. Útközben derül ki, hogy a gyerek tehetséges-e, milyen magas és, hogy egyáltalán akar-e hosszútávon kosárlabdázni vagy sem – mondta a szakember, akitől azt is megtudtuk, hogy ők csak fiúkkal foglalkoznak.
Külön-külön és közösen is
A Sirius Klubnál sokáig csak a lányokat fogadták, de ma már fiúk, lányok közösen játszanak, tanulnak, készülnek. Kis István, a klub elnöke a Székelyhon.ro kérdésére elmondta, hogy a kicsik együtt edzenek, csak később választják külön csapatba őket. „Minden gyereknek ajánlom ezt a sportágat, mert segíti az egészséges fejlődést, mozgáskoordinációt, fejleszti a csapatszellemet, az egymásra figyelést. Nem mindenkiből válik majd profi sportoló, de nem is ez a lényeg, hiszen a mozgás, a közös játék a fontos. Azt szokták mondani, hogy a kosárlabda az okos emberek sportja, ezzel egyetértünk – mondta Kis István. A szülők havonta 80 lejt fizetnek az edzésekért, és a klub még egy ennyivel járul hozzá minden gyerek felkészítéséhez.
Csapatjáték, közösségfejlesztés
A marosvásárhelyi Olimpic Sportklubnál kézilabdázni tanulhatnak a gyerekek. Az edzéseket a Liviu Rebreanu és a Mihai Viteazul iskolák tornatermeiben tartják. Mint Claudiu Evi klubelnök elmondta, jelenleg mintegy kétszáz gyerekkel foglalkoznak, hét csoportban. Elsősorban azért ajánlja a kézilabdázást, mert hozzájárul a gyerekek fizikai fejlődéséhez, de megtanítja őket beilleszkedni a közösségbe, csapatjátékosként gondolkodni és cselekedni. A szülők havonta hatvan lejjel kell hozzájáruljanak az edzés költségeihez. A klub sportolói számos versenyen vettek részt és szép eredményeket értek el.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!