
A romák társadalmi beilleszkedését elősegítő marosvásárhelyi központ (CISPER) Kossuth (Călăraşilor) utca 34/16. szám alatti székhelyén zenei meghallgatást szerveztek hétfőn 7–12 éves roma gyerekek számára.
2012. október 30., 13:332012. október 30., 13:33
2012. október 30., 13:412012. október 30., 13:41
A kis hegedűs elnevezésű meghallgatás a központ zenei nevelés programján keresztül valósult meg, célja a cigánygyerekek felkészítése volt a Művészeti Líceumba való felvételire. A hétfői rendezvényen hat gyerek játékát hallgatta meg Alex Moldovan zenetanár, a gyerekek családja, a CISPER-központ képviselői, illetve a kormánybiztosi hivatal roma ügyekért felelős szakértője. A gyerekek bemutatták a júliusban elkezdődött zenei nevelés program keretében megszerzett tudásukat, majd november elsejétől a Művészeti Líceum által szervezett felkészítő órákon is részt vesznek, így a decemberi vizsgán felvételt nyerhetnek a líceum zeneosztályába.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!