A kártalanítás felgyorsítását ígéri a restitúciós hatóság

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Türelemre és nyugalomra intette az Országos Tulajdonvisszajuttató Hatóság (ANRP) elnöke azt a néhány ezer Maros megyei személyt, akik szinte negyed évszázada várják, hogy az állam kárpótolja őket a kommunista rezsim által elvett ingatlanjaikért.

Szucher Ervin

2014. november 02., 16:112014. november 02., 16:11

2014. november 02., 16:112014. november 02., 16:11

George Băeşu nyugtatónak szánt, de cinikusnak ítélt kijelentése felháborodást okozott a napokban, a marosvásárhelyi találkozón összegyűltekben. A többnyire időskorú érintettek közül egyesek meg is fogalmazták azt, amit a román állam főként a prefektúrákon és a restitúciós hatóságon keresztül művel.

„Ezek azt várják, hogy haljunk meg! Mi is, meg az örökösök örökösei is” – hangzott el a régi városháza gyűléstermében. A Ponta-kormány által kinevezett igazgató türelemmel végighallgatott mindenkit, ugyanakkor kitartásra biztatott. Elmondta: a természetben vissza nem szolgáltatható ingatlanokért a hatóság újrakezdte a kifizetését, 2015-től pedig felgyorsítja a folyamatot. A jövő év első felében minden egyes kártérítésre jogosult személy megkapja a kárpótlás első részletét. George Băeşu azt is megígérte, hogy ezentúl a hatóság az inflációt is figyelembe veszi. Az ötéves részletben utalt pénzt az előírt formaságok teljesítése után a CEC Bank fiókjaiban adják ki. Az érintetteket az ANRP értesíti, a lakcím- vagy egyéb változást azonban időben be kell jelenteni.

Băeşu minden kijelentésével, arról igyekezett meggyőzni a hallgatóságot, hogy a rosszfiúk ideje lejárt, az általa vezetett jófiúk pedig hamarosan rendet teremtenek. „A volt hatalom, a demokrata-liberális és a nemzeti liberális pártok ifjúsági szervezetének aktivistái dolgoztak itt. A maffia évei voltak azok az ANRP-nél” – jellemezte a hatóság múltját annak jelenlegi vezetője, aki szerint a teremben lévőknek a törvénytelen visszaszolgáltatások és kárpótlások miatt nem tudott egy árva fillért sem juttatni a hatóság. Éppen ezért háromszáz restitúciós dosszié az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) fiókjában landolt.

Azt is kifejtette, hogy más megyékhez viszonyítva Maros megye szerencsés helyzetben van, mert a térségben aránylag kevés a gond, ám nem tett említést azokról a hatalmas erdőterületekről, amelyeket a román állam továbbra sem hajlandó visszaszolgáltatni a magyar nemesek leszármazottjainak. Ráadásul az ANRP vezetőjével való találkozót is éppen az a Viorel Oprea prefektus és Vasile Gliga kormánypárti képviselő hozta tető alá és legitimizálta jelenlétével, akik személyes győzelemként élték meg a Maros menti erdők amúgy is nehézkes restitúciós folyamatának a visszafordítását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés