A jövő a mai magyaroktól függ

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Születésének 460. évfordulóján színvonalas ünnepségsorozattal tisztelgett Nyárádszereda Bocskai István emléke előtt, akit a székelyek ebben a kisvárosban választottak fejedelmükké1605. február 21-én.

Gligor Róbert László

2017. február 19., 20:322017. február 19., 20:32

2017. február 19., 20:332017. február 19., 20:33

A fejedelem nevét viselő gimnáziumba pénteken a megye más iskoláiból is érkeztek diákok történelmi és sportvetélkedőkre, szombaton délelőtt a művelődési házban Mihály Eszter nyárádszentsimoni művész hagyományos középkori technikával, magyar és keleti rokon népek mintáival díszített nemez- és kelmekiállítását tekinthették meg az érdeklődők, majd a középiskolások irodalmi és zenés hitvallására került sor.

Sárándi Tamás történész a második bécsi döntést követő, 1940 őszén sorra kerülő magyar katonai bevonulást és erdélyi közigazgatási átvétel időszakát mutatta be a Levezényelt visszacsatolás című kötetével, míg Kovászna Megye Tanácsának elnöke régi erdélyi térképgyűjteménnyel érkezett, illetve Petelei Klára Descriptio Transilvaniae című, 57 szerző 85 térképével illusztrált könyvét ismertette a közönséggel.

Délután a házigazda Tóth Sándor polgármester mutatta be Nyárádszeredát, mint kistérségi központot, majd Buksa Ferenc rigmányi lelkész a tizenkét éve folytatott, főleg a Nyárádmentét felölelő családfakutatásairól tartott előadást, este pedig a Bekecs néptáncegyüttes mutatta be az Esszencia című erdélyi folklórműsorát a művelődési házban.

Pénteken este díszülést tartott a városi tanács, amelynek keretében az önkormányzat díjazta azokat a kisdiákokat és pedagógusaikat, akik a 2015–2016-os tanévben kiváló eredményeket értek el megyei szinten. Az óvodások mesemondó versenyén elért első helyezésért Kiss Adrien, az óvodásoknak szervezett Kiskurutty Játéktanoda versenyén elért első helyért Kiss Adrien, Csiszér Tibor, László Gergő, Varga Zselyke kapott elismerést, a kisiskolásoknak szervezett mesemondó verseny első helyezéséért Török Ivett, a kisikolásoknak szervezett Kurutty általános műveltségi vetélkedőn elért első helyezésért Török Ivett, Csipán Réka, Kátai Zsanett és László Boglárka kapott oklevelet, továbbá a győzteseket felkészítő pedagógusok is: Balogh Judit és Kádár Ilona óvónők, Kátai Judit tanítónő.

A rendezvénysorozat vasárnap délelőtt a főtéri református templomban ünnepi istentisztelettel folytatódott, amelynek keretében a Bocskai Dalkar műsorral tisztelgett a fejedelem emléke előtt. Az ünnepség díszvendége, dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának üdvözletét is hozta, és arra kereste a választ, hogy megtartottuk-e Bocskai testamentumát, „a szép egyezséget, atyafiúi szeretetet”.

2010-ben közjogi nemzetegyesítésre került sor, mára 920 ezer határon kívüli magyar kapott magyar állampolgárságot. De „egyezség” van az erdélyi és magyarországiak között abban is, ami az önigazgatást, autonómiát illeti, hogy egy közösség szabadon dönthesse el, mikor milyen zászlót tesz ki és hová, hogy gyerekét milyen iskolában taníttatja, identitását hogyan őrzi, használja. Az, hogy 2105-ben Nyárádszeredában, a Nyárád völgyében lesz-e magyar szó, és táncolják-e székely táncainkat, az a mai magyaroktól függ – hangsúlyozta a politikus.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Lopás és sírgyalázás gyanújával vettek őrizetbe két fiatalt Mezőbándon

Három házkutatást hajtottak végre a rendőrök vasárnap a Maros megyei Mezőbánd községben, egy lopási ügyben folytatott nyomozás részeként. A rendőrök négy gyanúsítottat állítottak elő.

Lopás és sírgyalázás gyanújával vettek őrizetbe két fiatalt Mezőbándon
2025. május 10., szombat

Két medvét fogtak be a marosvásárhelyi állatkert területén

Két medvét fogtak be péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen, és további beavatkozásokra is készülnek.

Két medvét fogtak be a marosvásárhelyi állatkert területén
2025. május 09., péntek

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok

Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.

Meghallgatták a városlakók kérését: újra lesznek Szovátai Napok
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

Eltűnt egy 14 éves fiú Marosvásárhelyen

2025. május 08., csütörtök

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség

Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.

Idén is együtt szalad a marosvásárhelyi civil közösség
2025. május 08., csütörtök

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán

Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.

Újra medvék sétálnak a Somostetői futópályán
2025. május 07., szerda

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák

Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.

Kétezer éves történetet mesélnek az agyagkatonák
2025. május 07., szerda

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű

Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.

Elméletileg német tagozat, gyakorlatilag kétnyelvű
2025. május 07., szerda

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
2025. május 06., kedd

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson

Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.

Kisebb dzsungelek alakultak ki városszerte, de dolgoznak a megoldáson