
Fotó: Haáz Vince
A nagyokon a sor, hogy megmutassák tudásukat az országos szintfelmérőn. Csütörtökön a hatodikosok írták meg az első tesztet, a nyelvi kompetenciákat, amely során három nyelven kellett helyt állniuk. Ezek a felmérők sem voltak hibamentesek, a hatodikosok pedig nem voltak a legnyugodtabbak.
2014. június 05., 17:472014. június 05., 17:47
2014. június 05., 18:352014. június 05., 18:35
Komoly vizsgaként kezelték a diákok a szintfelmérőt, mesélte Brandner Emőke magyar szakos tanár, az Unirea Főgimnázium aligazgatója. A lámpalázas gyerekek mellé társult a hibás felmérő, de legalább a másodikosokkal ellentétben elegendő idő, azaz hatvan perc állt a rendelkezésükre. A tételben három egymás utáni szöveg volt: a román, a magyar és az idegennyelv, amelyeket több oldalas feladatsor követett.
„Nem voltak egyértelműek a kérdések, az is megtörtént, hogy követelmény román nyelven szerepelt, de magyarul kellett megadni a választ. A másik dolog, hogy semmit nem kértek a tananyagból, a fogalmazást és a mondatok szerkesztését pedig már előző években megtanulták. Ebből a tesztből számomra nem derül ki, hogy hol tart a hatodikos diák, tudja-e a nyelvtant, a helyesírást. Az sem jó ötlet, hogy az igazgatónak és a pedagógusnak hajnali ötre be kell mennie az iskolába ahhoz, hogy hozzájusson a tételhez, mert a későbbi órákban már nem találja ezt meg, de ez már szervezési kérdés” – jelentette ki a pedagógus.
Az EMKE Mozi keretében mutatják be Marosvásárhelyen a Hegyeken, völgyeken zengedezve járnék… című portréfilmet, amely Nyisztor Ilona életét és munkásságát dolgozza fel.
Szénraktár gyulladt ki Balavásáron hétfőre virradóra, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók.
Melléképület gyulladt ki hétfőn délután Fickópatakán, a tűzesetben a tulajdonos is égési sérüléseket szenvedett – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Általánosságban 50-70, elszigeteltebb helyszíneken pedig 80-100 km/órás széllökésekre figyelmeztetett hétfőn a Maros megyei katasztrófavédelem.
Nagytestű kutya tetemét emelték ki hétfőn reggel a Marosból, a folyó marosvásárhelyi szakaszán – közli a Maros megyei tűzoltóság.
Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.
Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.
Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.
Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.
A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.
szóljon hozzá!