A hármak öten voltak

Igaz, nem a sírjuknál és nem is a mártíromságuk napján, de mégiscsak emlékeztek arra, hogy 161 évvel ezelőtt Vásárhelyen három olyan embert végzett ki az osztrák önkény, akik a bukott forradalom és szabadságharc után még hittek abban, hogy újra fel lehet venni a harcot a szabadságért. A Magyar Dolgozók Egyesülete és a Szociáldemokrata Tömörülés által szervezett megemlékezésre sok vásárhelyi jött el.

A termet csaknem teljesen betöltő közönséget Benedek István orvosprofesszor köszöntötte, majd Pál-Antal Sándor akadémikus beszélt a kivégzést megelőző történésekről, a kor eseményeiről. Bár Marosvásárhelyen – különösen az idősebb nemzedék körében – ismert a vértanúk története, mégis több olyan adat, esemény és személy neve említődött, amelyről/akikről kevesebben tudtunk.

A Makk József-féle összeesküvés (amelynek másik vezetője Gál Sándor), Kossuth közvetlen irányítása alatt a Mazzini-féle évszakrendszerre épült, ez lett volna hivatva a titkosságát biztosítani. A központja Bukarestben volt, Nagy József szabómester házában. Azonban az összeesküvést elárulták, Erdély szerte – így Vásárhelyen is – elkezdődtek a letartóztatások. Az árulással a kisgörgényi Bíró Mihályt gyanúsítják mind a mai napig, ám amíg nem sikerül a bécsi katonai levéltárban fellelni az áruló személyére vonatkozó adatokat, nem lehetünk biztosak benne – figyelmeztetett Pál-Antal Sándor. Tény, hogy a mai ismeretek fényében az osztrák titkosrendőrségnek már a kezdet kezdetétől voltak információi – ha nem is teljes körűek – a szervezkedésről. 1852. január 24-én éjjel több mint hatvan letartóztatás történt Erdélyben, ebből 25 Marosvásárhelyen. Júniusig őrizetbe vettek mindenkit, akinek csak kis köze is volt az összeesküvéshez.

A szebeni – fogdává alakított ferences kolostorban – két évig tartott a kihallgatás, míg végül 1853. október 11-én a nagyszebeni hadi törvényszék kihirdette az ítéletet. Összesen 19 esetben hoztak halálos ítéletet, ám az elítéltek egy részének megkegyelmeztek, s őket a csehországi Josefstadt börtönébe zárták, ahonnan 1857. május 13. után szabadultak császári kegyelemmel.

1854. március 10-én a marosvásárhelyi Postaréten három bitófa magasodott. A kivégzés napján a városban több száz falragaszt függesztettek ki, melyeken „a nagyszebeni cs. kir. hadi törvényszék nevében a Marosvásárhelyt létező cs. kir. katonai vidéki parancsnokság” magyarázta a bizonyítványát. Lényegében egy előzetes szervezkedésben való részvételt tudtak csak kiagyalni, melyet semmiképpen nem lehetett volna veszélyesnek bélyegezni a vallomások alapján. Ám a kamarilla és Schwarzenberg kormányzó példát akart statuálni. Ehhez asszisztált nekik a szebeni haditörvényszék és a vásárhelyi katonai parancsnokság. Gálffy Mihályt (az udvarhelyszéki főparancsnokot), Horváth Károlyt (Háromszék főparancsnoka) és Török Jánost (Marosszék főparancsnoka) a Postaréten kivégezték, ott is temették el, sírjukon ma Jókai által feliratozott emlékmű áll.

Ugyancsak székely vértanú volt a marosvásárhelyiek után alig másfél hónappal később, Sepsiszentgyörgyön április 29-én felakasztott Várady József és Bartalis Ferenc. Várady és társai fölött a marosvásárhelyi haditörvényszék 1854. április 6-án mondja ki a döntést: a 16 fővádlottból tizenkét személyt halálra, négyet pedig sáncmunkára ítéltek. Schwarzenberg herceg Várady József, Bartalis Ferenc, Bertalan László és Benedek Dániel kötél általi kivégzését jóváhagyja, a többiekét sáncmunkára változtatja.

Azt már kevesebben tudják, hogy 1854. május 27-én további két székelyt akasztottak fel a marosvásárhelyi Postaréten, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt.

Bertalan Lászlóról és Benedek Dánielről ritkán szólunk, pedig megérdemlik, hogy a másik három vértanúval együtt emlékezzünk rájuk is, annak ellenére, hogy életükről alig tudunk valamit. Bertalan László szökött katona volt. A Coronini gyalogezredből szökött meg 1853. március 4-én, és Várady József alig jelent meg Erdővidéken, Bertalan Lászlót máris ott találjuk a csapatában. Ő Bibarcfalván született 1830-ban, nőtlen, református vallású – ennyit sikerül megtudni róla. Büntetésből besorozott honvéd lehetett. Várady szabadcsapatában a legtöbben bibarcfalviak voltak. Benedek Dániel huszonhat éves volt, amikor meghalt. Bibarcfalvi, szökött katona, aki fiatal feleségét, és pici gyermekét hagyta otthon.

Az osztrák katonai helyőrség hamar tudomást szerzett az erdővidéki falvakban formálódó kis seregről, körülvették és rövid ellenállás után legtöbbjüket el is fogták. Tizenkét  embert ítéltek el, valamennyit halálra, de nyolcnak végül is megkegyelmeztek, 8–10–12 év fogságot kaptak „kegyelemből”. Az ítéleteket április 6-án hirdették ki, de a négy halálos ítélet közül áprilisban csak kettőt tudtak végrehajtani, mert a két bibarcfalvi legény megszökött börtönéből. A halálos ítélet után, április 20-án szöktek meg, május 19-én újra elfogták, láncra verve, szigorú őrizet alatt Marosvásárhelyre hurcolták, és május 27-én mindkettejüket kivégezték a Postaréten.

Négy nő is volt az elítéltek között. A mikefalvi Kenderessy Elekné Boér Anna az egyetlen női halálraítélt, aki április 12-én kegyelmet kapott. A vásárhelyi Hajnal Róza, Hajnal József marosvásárhelyi városi tanácsos leánya volt, neki 12 évre csökkentették az ítéletét 15-ről, de elítélték Török Jánosné, Gállfy Rózát (Gállfy Mihály testvérét) és a marosvásárhelyi Szentkirályi Zsigmondné Berzenczey Erzsébetet 8 évre (ő a híres Berzenczey László ’48-as kormánybiztos testvére volt).

Az akadémikus előadása után Székely János és Hamar Márk Roland, a Bolyai Líceum diákjai Reményik és Petőfi verseket mondtak, Buta Árpád pedig énekelt.

Március 10-én, Gállfy Mihály, Horváth Károly és Török János kivégzésének 161. évfordulóján főként a vásárhelyi magyaroknak szent kötelességük emlékezni a vértanúkra, s akinek módjában áll egy szál virágot tenni a sírra, gyertyát gyújtani emlékükre, mint ahogyan a nem tudni hol elhantolt, de ugyanitt 77 nappal később kivégzett Bertalan László és Benedek Dániel emlékére is, de valamennyi szabadságunkért életét áldozó hős emléke előtti tisztelgésért.