A DNA „levadászta” a pénzt

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Néhány városházi igazgató és jogtanácsos új beosztásáról és státusáról kellett gondoskodnia Marosvásárhely polgármesterének, miután a helyi futballcsapat törvénytelennek vélt finanszírozásában az Országos Korrupcióellenes Ügyészség vádat emelt ellenük.

Szucher Ervin

2016. február 05., 14:232016. február 05., 14:23

Kiss Imola és Bakó Attila városházi igazgatók, valamint Virgil Măceşan, az önkormányzat jogtanácsosa abba a helyzetbe kerültek, hogy az ellenük indított bűnügyi per miatt Dorin Florea polgármester kénytelen volt felfüggeszteni állásukból. Bár az Országos Korrupcióellenes Ügyészség Dorin Florea, valamint az összes önkormányzati képviselő ellen is eljárást indított, a közalkalmazottakra vonatkozó törvény értelmében csak a városháza alkalmazottait kellett elmozdítani állásukból.

December 16-án közölte a DNA, hogy elrendelte Dorin Florea polgármester, Kiss Imola gazdasági igazgató, Maria Cioban volt jegyző, Claudiu Maior alpolgármester, Benedek István és Ioan Fărcaş közgyűlési képviselők, Bakó Attila, Virgil Măceşan köztisztviselők és Ioan Nucu Man, az ASA 2013 Sportegyesület elnöke bíróság elé állítását. A polgármestert és a gazdasági igazgatót hivatali visszaéléssel, a többieket hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, pénzalapok eredeti rendeltetésüktől eltérő célra való felhasználásával gyanúsítják. A vád szerint a vádlottak kezdeményezték, illetve ezelőtt másfél évvel megszavazták az ASA futballklub helyi költségvetésből történő finanszírozását, ami a vádhatóság szerint 7 millió lejjel kurtította meg a város költségvetését. A DNA közbelépésére viszont az összeget a klub nem használhatja, de a városháza sem kapta vissza.

Mivel a törvény szerint az állásból való felfüggesztés csak a közalkalmazottakat érinti, a választott tisztségviselő, mint például a polgármester, az alpolgármester és a városi tanácsosok továbbra is megőrizhetik tisztségét. Az intézkedés nem érinti Maria Ciobant, a városháza időközben nyugdíjba vonult jegyzőjét sem. A két igazgatónak, Kiss Imolának és Bakó Attilának, valamint Virgil Măceşan jogtanácsosnak az önkormányzat felbontotta a munkaszerződését. Dorin Florea polgármester azonban egyiküknek sem „engedte el a kezét”, és szerződéses munkaviszonyt kínált fel. Mindhárman hosszú ideje dolgoznak a városházán, és közmegbecsülésnek örvendenek.

Kiss Imola gazdasági igazgató, aki már Fodor Imre polgármestersége alatt is kulcspozíciót foglalt el a városházán, nem kívánt nyilatkozni a felfüggesztéséről. Annyit elárult, hogy szerződéses alkalmazottként dolgozik tovább, de hogy konkrétan mit, nem mondta el. A perről sem akart beszélni, azzal hárítva el a kérdést, hogy „nem vagyok jogász”. Kellemetlenül érintette a kérdés Bakó Attilát is, akitől csak annyit tudtunk meg, hogy más beosztást kapott, és jelenleg az eddigi munkaköre átadásával foglalkozik. „Úgy érzem, nem kellett volna vádat emeljenek ellenem, ellenünk. De ezt nem a sajtóban, hanem a bíróságon kell majd bizonyítanunk” – fogta rövidre a szót a volt igazgató. Kollégája, Virgil Măceşan jogtanácsos is csak annyit tudott, hogy ezentúl a Víkendtelepen fog dolgozni, de még ő sem kapta meg a munkaköri leírást. A vádhatóság álláspontjával kapcsolatosan Măceşan úgy vélte, „ő nem tett semmi rosszat és semmi törvénytelent”.

Nem kívánt állást foglalni az ügyben Peti András alpolgármester, mint ahogy nem volt hajlandó beszélni a kellemetlen ügy részleteiről Cosmina Paşcan sajtószóvivő sem.

Dorin Florea polgármester mindmáig azt állítja, hogy a városháza és az önkormányzat törvényesen járt el, amikor támogatásban részesítette a város élcsapatait, köztük az ASA labdarúgó együttesét. Mint mondotta, erről tanúskodik az a számára kedvező bírósági ítélet, mely a minap született abban a perben, melyet az Amper Egyesület indított a polgármesteri hivatal ellen. A civil szervezet, akárcsak az Országos Korrupcióellenes Ügyészség, a futballcsapat finanszírozási mechanizmusát kifogásolta, rámutatván, hogy a társulási szerződés révén az ASA pénzelése nem csak törvénytelen, de etikátlan is más klubokkal és sportágakkal szemben. Az elöljáró viszont azt nem mondta el, hogy január 8-án a táblabíróság azért utasította el a civilek panaszát, mert megítélésében azoknak nincs perbeli minőségük. „Várjuk a döntés indoklását, és azok után eldöntjük, miként folytatjuk a harcot a mi adólejeinkből folyó, etikátlan pénzelési rendszer ellen” – döntött az egyesület vezetősége.

Tatár Béla, az ASA igazgatótanácsi elnöke szerint a hatóságok nem jártak el tisztességesen. Amennyiben úgy ítélték meg, hogy a támogatási összeg nem illeti meg a klubot, a kincstárral vissza kellett volna utaltassák az önkormányzat számlájára. „Sajnos a mai napig 7 millió lej lóg a levegőben. Ott van a számlánkon, de nem nyúlhatunk hozzá. És a városháza sem veheti vissza. Érti ezt valaki?” – mutatott rá a visszás helyzetre Tatár. A klubvezető úgy véli, a DNA kimondottan „levadászta” a pénzt, hisz amint beérkezett az ASA számlájára, rá kis időre máris elrendelték annak zárolását.

„Átvettük a kivonatot, elkészítettük a kifizetési formaságokat, de amikor a munkatársunk le akarta tenni az utalványokat, a pénzhez már nem lehetett hozzáférni” – mondta el Tatár Béla. Szerinte ha az a pénz befolyt volna az ASA számlájára, a klub sokkal merészebb terveket is szőhetne, mint az, hogy az első hat csapat között végezze a bajnokságot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
Hirdetés