„Nem a vásárhelyi rendőrparancsnokot tüntettük ki, hanem az általa vezetett intézménynek küldtünk köszönetet” – nyilatkozta csütörtökön Tubák Nimród, a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke, miután a sajtóban nyilvánosságot kapott egy Valentin Bretfelean által aláírt közlemény, miszerint a szervezetük huszonöt éves fennállását ünneplő magyar diákok köszönetet mondanak a rendőrségnek.
2015. november 12., 18:542015. november 12., 18:54
A hatósági közlemény a következő mondattal ér véget: „Az ő példájuk az alkotmányrend és a nyilvános gyülekezési folyamat tiszteletben tartásában más nemkormányzati szervezetek által is követendő”.
Tubák Nimród szerint a sajtónak kiküldött levelével Bretfeleannak egyetlen célja lehetett: összeugrasztani a magyar közösséget. A diákszövetséget és elnökét csütörtökön már számos támadás érte amiatt, hogy miért tüntette ki azt a szervezetet, mely az utóbbi hónapokban a kétnyelvűsítés ellen hadakozott, vezetője pedig többször is megsértette a magyar közösséget. Tubák megjegyezte, hogy a huszonöt éves évforduló alkalmával a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elindított egy köszönetnyilvánítási programot, melynek keretében megközelítően 150 – mintegy 130 magyar, 20 román – oklevél került kinyomtatásra és átadásra.
A rendőrség egy a nagyon sok közül. „Igyekeztünk mindenkinek juttatni, aki valamilyen úton-módon lehetett partnerünk az elmúlt években, vagy segített valahol. Intézmények esetében nem az intézmény vezetőjének címeztük, hanem magának az intézménynek. Ennek ellenére sajnálattal vettük észre, hogy bizonyos személyek ezt más, egyéb politikai ügyek takargatására használják, amire az eddigiekben nekünk is megvolt magánemberként a véleményünk, de nem folytunk szervezetként bele” – olvasható az MMDSZ tiltakozásában. A diákszervezet nem határolódik el a köszönetnyilvánítástól, viszont nem veszi jó néven, hogy „ezt vezető személyek más egyéb elnyomásokra használják fel. Mi is egyetértünk azzal, hogy szükség van és megillet bennünket a kétnyelvű utcanévtábla és a jogaink betartása”.
Olyan fiatalokat és kiskorúakat azonosított a Maros megyei rendőrség, akik az elmúlt hetekben többször is felfeszítették egy szórakozóhely teraszán lévő hűtők zárjait, ahonnan alkoholos és üdítőitalokat vittek el.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
szóljon hozzá!