
Fotó: Boda L. Gergely
Nem mondott le a marosvásárhelyi önkormányzati rendőrfőnök elleni tüntetés rendezéséről az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), de a szervezést illetően vezetői tanácstalanok. Amennyiben a három magyar párt tüntetni fog Valentin Bretfelean ellen, a románság is utcára vonulhat – figyelmeztet a Vatra Românească, az Avram Iancu Hazafias Kulturális Egyesület és az Astra.
2015. június 10., 14:262015. június 10., 14:26
„Nem mondtunk le az emberi jogok és a szólásszabadság korlátozása, valamint Valentin Bretfelean elleni tüntetésünkről, csak éppen kissé megrekedtünk a szervezéssel, hisz tanácstalanok vagyunk. Keressük viszont a megfelelő megoldást” – válaszolta érdeklődésünkre Portik Vilmos, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke.
A kezdeményező hozzátette: miután a városháza keretében működő bizottság többször is áthúzta a terveiket, ráadásul egy korábbi alkalommal a csendőrség megfélemlítően lépett fel, körültekintőbben próbálkoznak a szervezéssel. Mint ismeretes, az EMNP a reklámfeliratoknak kikiáltott kétnyelvű utcanévtáblák ügyében durván fellépő Valentin Bretfelean ellen a városháza előtt szeretett volna tiltakozni, de erre nem kapott engedélyt.
„A bizottság a törvényesség és a törvénytelenség határán táncol. Ugyan nem tiltja be a tüntetést, de nem is hagyja jóvá az általunk kiszemelt helyen. Így is a gyülekezési szabadságot korlátozza” – vélekedett Portik. A néppárti elnök azért kíván óvatosabb lenni, mert a bizottsági ülésen a csendőrparancsnok tisztán a tudtára adta, hogy amint minimálisan is eltérnek a törvény betűjétől, pénzbírságot fog kiszabni. A csendőrség eddig sem kímélte a magyar tiltakozókat: a Skócia függetlenségét pártolók Színház téri villámcsődületen számos személyt bírságoltak a fekete ruhások. A törvénytelen eljárás ellen fellebbezők java részének a bíróság eltörölte a büntetését.
A magyarellenességéről elhíresült, de az utóbbi években egyre elhalkuló három román civil szervezet – a Vatra Românească, az Avram Iancu Hazafias Kulturális Egyesület és az Astra – arra figyelmeztet, hogy amennyiben az előválasztási lázban égő magyar pártok nem hagynak alább a kétnyelvű utcanévtáblák erőltetésével, és utcára vonulnak a törvényességhez ragaszkodó Valentin Bretfelean rendőrfőnök ellen tüntetni, a „románság” is tiltakozó akciókba kezd.
A Florin Oproiescu, Ioan Berţa és Lazăr Lădariu által aláírt közleményben a három szervezet határozott támogatásáról biztosítja a helyi rendőrség igazgatóját, és kiáll „a jogállamiság megvédése mellett”. Egyébként Bretfeleant a szélsőségesen magyarellenes sajtó is védelmébe vette, és afféle román nemzeti hősként mutatja be, miután a rendőrfőnök elrendelte a civilek által kifüggesztett kétnyelvű utcanévtáblák leszereltetését, ellenkező esetben 30 és 50 ezer lej közötti pénzbírságot helyezve kilátásba.
A portálunk által megkérdezett Florin Oproiescu abbéli reményének adott hangot, hogy a közleményben kijelentettekkel ellentétben a vásárhelyi románságnak mégsem kell majd utcára vonulnia. „Mi nem akarunk cirkuszt, de azt sem nézzük el, hogy egyesek úgy viselkedjenek ebben a városban, mintha a saját tulajdonuk volna” – nyilatkozta a Vatra Românească elnöke. Kérdésünkre, hogy mi a kifogása a nemzetközi törvények és egyezmények által is szavatolt kétnyelvű feliratok ellen, Oproiescu elmondta, hogy lényegében semmi. A Vatra vezetője azzal a móddal nem ért egyet, ahogy bizonyos személyek – és elsősorban a Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen! nevű csoportra célzott – kifüggesztették a feliratokat. „Tegyék ki a kétnyelvű táblát, semmi gond, de előzőleg kérjenek építkezési engedélyt. A törvényt mindenkinek be kell tartani!” – hangsúlyozta Florin Oproiescu.
Felvetésünkre, hogy az általa vezetett szervezet miért nem tiltakozik Dorin Florea polgármester ellen is, aki 2001 óta mindmáig nem volt hajlandó érvényt szerezni a tanácsi határozatnak és a kisebbségi nyelvhasználati chartába foglaltaknak, Oproiescu úgy vélekedett, hogy „ez esetben nem csak a polgármesteren, hanem a városháza anyagi keretén is múlott a dolog”. A következő mondatában a valamikori szociáldemokrata városi tanácsos már nem védte meg a polgármestert, és odafricskázott Floreának és a helyi szinten vele koalícióban lévő RMDSZ-nek. „Amúgy nem értem, ha a kis, egyéni érdekekben oly jó a közreműködés a két fél között, akkor ezt a táblaügyet miért nem lehetett méltányosan intézni?” – kérdezett vissza Florin Oproiescu.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
szóljon hozzá!