A Bolyai inspirálta Berecz Andrást

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

Székelyföldi körútját Marosvásárhelyen zárta Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki a Nemzeti Színházban szervezett fellépése előtt a Kemény Zsigmond Társaság (KZST) meghívottjaként a Bolyai Farkas Gimnáziumban beszélt önmagáról, találkozásáról a népmese- és népzene világáról, gyűjtéseiről.

Antal Erika

2015. március 11., 17:332015. március 11., 17:33

Csíky Boldizsár, a KZST elnöke kérdezgette a vendéget többek közt arról, hogy mikor és hogyan találkozott a népmesékkel, van-e olyan kedvenc zenéje, amely a leginkább megihleti, amikor mesét mond, mikor járt legelőször Moldvában. A zene is inspirálja és a természet is – jött a válasz az egyik kérdésre, hiszen a madarak tavaszi zenéje annyira leköti, hogy mozdulni sem tud, csupa ígéret a zenéjük, olyan ugrásra kész, mint az elfojtott szerelem. Ezért úgy érzi az előadóművész, hogy bizonyos meséknek zenével megtoldva megnő a jelentősége. Példának Káin és Ábel történetét hozta fel, amelyből hiányolta a furulya hangját, ezért, mikor azt mesélte, a báránykák megszólaltatását nem hagyhatta ki, tehát belebégetett.

„Bee-bee, ennyit tettem hozzá, és ettől kedvessé vált az egész” – mutatta be Berecz András, aki azt is elárulta, hogy amikor először hallott népzenét, akkor csodálkozott, hogy miképpen is tudott élni addig nélküle. A moldvai zenével először 1977-ben találkozott egy bakelitlemez jóvoltából, és akkor azt érezte, hogy el kell jutni Moldvába. Ez a vágya 1979-ben teljesült is. Két hétig úgy járta a moldvai csángó falvakat, hogy „az angyalok vigyáztak” rá, aztán az angyaloknak más elfoglaltságuk akadt, mert a milícia letartóztatta, és arról faggatta, hogy mi keresnivalója van azon a vidéken, és arra figyelmeztette, hogy a román népköltészet akkora kincs, hogy azt nem szabad külföldre vinni. Hasonló történet fűzi Bulgáriához is, ahol török falvakban végzett gyűjtőmunkát.

Berecz András vissza-visszakérdezett, érdekelte a fellépés helyszíne, az iskola története, hiszen, mint mondta, nem minden nap lép fel ilyen helyen, 450 éves iskolában. Csíky Boldizsár röviden összefoglalta mindazt, amire a vendég kíváncsi volt, aki ebből inspirálódva mondta el meséit, és végül egy kirgiz altatódalt is eljátszott. Előadását azzal a háromezer éves kirgiz mesével fejezte be, amikor a tanító találkozik a tanítvánnyal, aki egy rossz és haszontalan hírt akar átadni neki. Mire a tanító így válaszolt a tanítványának: „na akkor szorítsd össze jó erősen a fogadat. A csend jó, és még az igazságnak sem árt”.

Csíky Boldizsár megígérte, hogy ősszel újból vendégül látja a KZST Berecz András mesemondót.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés