
Fotó: Szucher Ervin
Sokakat meglepett, amikor az Erdélyi Magyar Műszaki és Tudományos Társaság (EMT) Maros megyei szervezetétől a 80 éves Hunyadi László szobrászművész köszöntésére kaptak meghívót.
2013. június 18., 14:002013. június 18., 14:00
2013. június 18., 20:402013. június 18., 20:40
A ledöbbenést nem az érintettség oka szülte, hanem a még mindig fiatalos, víg kedélyű és alkotókedvének teljében lévő művész életkora, akiről ugyan tudták, hogy több mint hatvan esztendős pályát tud maga mögött, de hogy mindehhez nyolc évtizedre lett volna szüksége, azt már kevesen hitték volna. Pedig a Küküllődombón született, főként a szobrairól és domborműveiről elhíresült alkotó, aki olyan mesterektől tanulhatott, mint Bandi Dezső, Izsák Márton, Vetró Artúr vagy Szervátiusz Jenő, nemsokára betölti a kerek életkort és belép kilencedik X-ébe.
„Az alkotói frissesség, fiatalság most is benne van Hunyadi Lászlóban, aki boldog lehet, hogy aktívan ünnepelheti közelgő nyolcvanadik életévét” – mondta köszöntőjében a Körösi Csoma Sándor utcai, ezúttal roppant kicsinek bizonyuló Bolyai János Házban a művészeti író és jó barát, Nagy Miklós Kund. Az elmúlt évtizedekről szólva az est házigazdája, Csegzi Sándor, úgy értékelte, hogy Hunyadi ténykedésének és gondolkodásának jele szinte lépten-nyomon érzékelhető Marosvásárhelyen. Munkássága azonban már rég túlnőtte a város és az ország határait; több mint ötven köztéri alkotását mintegy harmincöt erdélyi, magyarországi és burgenlandi település őrzi. Székelyudvarhely Orbán Balázsa, Segesvár Apor Vilmosa, Havad Kossuthja, Kiskunfélegyháza Szent Istvánja vagy Kalocsa Haynald Lajosa mind-mind Hunyadi fáradhatatlan munkáját idézi. Azé az alkotóét, akit valamikor Sütő András rendkívül találóan történelmi emlékezetünk gyógyítójának nevezett.
A mester „műhelytitkairól” a fiatal tanítvány és pályatárs, Pokorny Attila szólt, aki felelevenítette azokat a nyári vakációkat, amikor Hunyadi Nagyenyed utcai alkotótermében leshette el a szakma fortélyait. „Élőben láthattam azt, amit addig csak a távol-keleti nagyokról hallottam, hogy mindennek megadja a módját, türelem és odaadás jellemzi az összes mozdulatát. A cipőfűző bekötésétől a pipa, napi akár negyven-ötvenszer való meggyújtásáig” – idézte fel a Hunyadi Lászlóhoz fűződő élményeit Pokorny. Talán ezért is az est házigazdájától az ünnepelt egy olasz pipát kapott ajándékba. Amivel a bölcs paraszt ember humorát hozhatja, mint ahogy Sebestyén Spielmann Mihály, a könyvtáros és történész barát jellemezte a köszöntőket mindvégig csendben és mosolyogva végighallgató marosvásárhelyi díszpolgárt, akinek azt kívánták, hogy hasonló munkakedvvel ünnepelje majd a kilencvenedik életévét is.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!