
Pert nyert, ezért a jogerős döntés értelmében vissza kell helyezzék igazgatói székébe Marosfői Leventét, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság egykori vezetőjét, akit 2009-ben több magyar intézményvezetővel együtt a Boc-kormány önkényesen leváltott. Marosfői még nem tudja, hogy elfoglalja-e az őt megillető igazgatói széket.
2012. január 18., 16:342012. január 18., 16:34
2012. január 18., 18:552012. január 18., 18:55
2009 májusában több ezer ember gyűlt össze Csíkszeredában. A leváltások ellen tiltakoztak
„Nem közös pereskedés volt, hanem minden leváltott intézményvezető a saját szakállára indította el a jogi eljárást, ami az én esetemben több esztendős huzavona után most dőlt el véglegesen” – nyilatkozta megkeresésünkre Marosfői Levente, aki a leváltás után hazatért Székelyudvarhelyre, ahol jelenleg a helyi állat-egészségi és élelmiszer-biztonsági laboratóriumban dolgozik. Ügyében a bukaresti Legfelsőbb Bíróság döntött, a per tárgya pedig az volt, hogy az igazgatói székéből alkotmányellenesen eltávolított vezetőt helyezzék vissza.
Kérdésünkre, hogy újból elfoglalja-e az őt megillető igazgatói széket, Marosfői azt válaszolta, hogy korai erről beszélni. „Első lépésként az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóságnak meg kell kapnia a bukaresti végzést, majd ezt követően végre kell hajtania az abban foglaltakat. Három év telt el azóta, hogy önkényesen leváltottak, azóta Székelyudvarhelyen dolgozom. Még nem gondolkodtam, hogyan döntsek” – fogalmazott Marosfői.
Marosfőin múlik
Az ügyben Ladó Zsoltot, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság jelenlegi vezetőjét is megkerestük, aki nem tud arról, hogy kaptak volna hivatalos értesítőt Marosfői visszahelyezéséről. „Ha megjön a hivatalos értesítés, akkor már csak Marosfői Leventén múlik, hogyan dönt” – tette hozzá Ladó Zsolt.
Mindent vissza
2009-ben a 2009/37-es számú sürgősségi kormányrendelet értelmében a köztisztviselői állások politikai funkcióvá alakultak át, aminek következtében több Hargita megyei intézmény magyar vezetője kapta meg a leváltásáról szóló előzetes értesítést. Így Hargita megyében az állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság, a fogyasztóvédelmi hivatal, a megyei sportigazgatóság, a kifizetési és intervenciós ügynökség, a környezetvédelmi őrség, illetve ügynökség, a közpénzügyi vezérigazgatóság, a munkaügyi és szociális védelmi igazgatóság, a vámhivatal, a területi munkafelügyelőség, a mezőgazdasági és vidékfejlesztési igazgatóság, a közegészségügyi igazgatóság, a nyugdíjpénztár, az ifjúsági igazgatóság, a mezőgazdasági szaktanácsadó hivatal, az erdészeti hivatal, valamint a vetőmag és szaporítóanyag minőségért felelős területi felügyelőség vezetőjét is egyik napról a másikra leváltották.
Ekkor veszítette el igazgatói tisztségét például Péter Pál, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, valamint dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság igazgatója is. Péter Pált 2010 júniusában helyezték vissza korábbi pozíciójába (ahonnan tíz nap múlva távozott), dr. Tar Gyöngyi pedig 2010 szeptemberében tért vissza a közegészségügyi igazgatóság élére.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!