Vita előzi majd meg a képviselőházban a Románia új területrendezésére vonatkozó törvényjavaslattal kapcsolatos szavazást, azonban a PD-L egyetért azzal, hogy meg kell kétszerezni a jelenlegi régiók számát – vélte Markó Béla.
2010. február 13., 21:362010. február 13., 21:36
2010. február 13., 22:282010. február 13., 22:28
Múlt héten robbant az egyik legérzékenyebb bomba a parlamentben: az RMDSZ az ország gazdasági (lehetőséggel a jövőbeni közigazgatási és jogi) újrafelosztására vonatkozó törvénytervezetét kvórum hiányában hallgatólagosan elfogadta a szenátus, a kérdésben azonban a képviselőház a döntő fórum. Azóta mindenféle vélemények, vehemens román nemzetféltő sejtelmek láttak napvilágot, sőt, olyasmiről is hallottunk, hogy a kérdésben népszavazást kellene kiírni. A többségiek ugyanis azt kifogásolják, hogy Maros, Hargita és Kovászna megye külön mikrorégiót alkotna, ezzel pedig 2012-től hivatalosan létezne Székelyföld. A „félelem” erre a térségre összpontosul, holott szintén megalakulna a Bánság (Arad – Krassó-Szörény – Temes), Moldova (Botoşani – Suceava és Bákó – Iaşi – Neamţ – Vaslui), Dobrudzsa (Konstanca – Tulcea) vagy éppen a Partium (Bihar – Szilágy – Szatmár).
A népszavazás sikerhez vezethet, vagy végérvényesen eláshatja a Székelyföld-projektet, attól függően, hogy miként írják ki. Ha országszerte azt kérdezik, hogy egyetért-e azzal, hogy megalakuljon Székelyföld, akkor biztosan elvész az ügy. Ha azt kérdezik, hogy egyetért-e azzal, hogy Romániát 16 kisrégióra osszák, akkor elképzelhető, hogy sikeres lesz. Biztosra csak akkor lehet menni, ha az adott megyék lakóit kérdezik meg, például a Botoşani és Suceava megyeieket, hogy: szeretné-e ha Botoşani-al/Suceavával közösen kisrégiót alkotnának. Ebben az esetben gond nélkül létrejönne Székelyföld.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.
A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat egyik járatán jelentős összegű pénzt találtak, amelyet a becsületes megtaláló átadott a cégnek. Amint a felhívásban olvasható, keresik az elveszett pénz tulajdonosát, hogy visszakaphassa az összeget.
Tűz ütött ki egy gazdasági melléképületben szerdára virradóra a Maros megyei Meződombon, egy személyt pánikroham miatt kellett orvosi ellátásban részesíteni.
Világhírű fellépők koncertjei, mesterkurzusok és versenyek várják a közönséget a 20. Harmonia Cordis Nemzetközi Gitárfesztivál augusztus 13–19. között Marosvásárhelyen.
szóljon hozzá!