Március 15. a Fogyasztóvédelemi Világnap

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

A Fogyasztóvédelmi Világnap az USA elnöke, John F. Kennedy 1962. március 15-ei nyilatkozatára nyúlik vissza, amelyben kinyilvánította a szenátus előtt a fogyasztók négy alapvető jogát a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez.

Létai Tibor

2010. március 16., 15:442010. március 16., 15:44

2010. április 08., 20:452010. április 08., 20:45

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A Világnapot ezen a napon jó húsz évvel később, 1983-ban ünnepelték először. Újabb két évvel később az egyre izmosodó fogyasztói világmozgalom nyomására és a Fogyasztóvédelmi Világszervezet (Consumers International, CI) lobbitevékenységének köszönhetően 1985 áprilisában az ENSZ közgyűlése hivatalosan is deklarálta – további négy ponttal kiegészítve – a fogyasztók nyolc alapvető jogát. A Világnapot a nyolcvanas évek óta egyre több országban megünneplik, így Romániában is, ahol 1992 augusztusában fogadták el az 1992/21-es alaptörvényt, amely biztosítja a fogyasztók alapvető jogait.

A CI, mint nemzetközi szervezet minden évben egy kiemelt témával foglalkozik. Az idén a gazdasági világválság kapcsán a pénzügyi problémákra fektetik a hangsúlyt „A mi pénzünk, a mi jogaink” mottóval.

A pénzügyi szolgáltatások igénybevételénél fokozottabb odafigyelésre van szükség. Lázár Emília, a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője kiemelte: hitelszerződés előtt nagyon fontos előszerződést kérni a banktól, amit alaposan át kell tanulmányozni s ameddig nem értjük meg, addig nem ajánlatos aláírni, minél nagyobb összegről van szó, annál jobban oda kell figyelni. Kiemelten figyelni kell az előszerződéses információkra, a szerződés visszavonási lehetőségekre és annak következményeire, a hitelszerződésben megállapított időpont előtti törlesztés esetén a büntetőkamat nagyságára, valamint a kezelési költségre is.

Az elmúlt esztendőben a fogyasztóvédelem országos viszonylatban a bankszektorral kapcsolatban, több mint 3000 reklamációt regisztrált. A legtöbb panasz a szerződésben leszögezett kamatok növelésével kapcsolatban érkezett, de más ügyben is jegyeztek panaszokat, többek között: a bank visszautasította a kamatok csökkentését az euróban és svájci frankban felvett hitelekre, a pénzintézet visszautasította a kamatok törlesztésének átütemezését, valamint nem törlesztette időben a kliensek számláit, de a pénzautomaták nem megfelelő működésével kapcsolatos reklamációk is szép számban voltak regisztrálva. 2009-ben a fentebb említett esetek kapcsán 441 000 lej bírságot róttak ki, valamint bíróság elé került körülbelül 650 panasz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn

A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.

Négy méter magas medveszobrot állítottak fel Tusnádfürdőn
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét

Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.

Tudomásul vették Csíkszeredában a pénzügyminisztérium adómegtartó levelét
2026. február 03., kedd

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
2026. február 03., kedd

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért

A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.

Menyhárt Korodinál járt, a polgármester a kormányhoz fordul adócsökkentésért
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje

Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.

Márciusra kész lesz a csíkszeredai tömegközlekedés végleges menetrendje
2026. február 02., hétfő

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában

Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.

Hatósági engedélyre várnak a torlódás csökkentéséhez Csíkszeredában
2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés