
Fotó: Kristó Róbert
Alig tíz nap telt el 2012-ből, máris mintegy 300 pár foglalta le házasságkötésének időpontját a marosvásárhelyi anyakönyvvezető hivatalban. Legtöbben közülük valamelyik nyári hétvégét választották, figyelve arra, hogy egy napra essék az egyházi szertartással, illetve a vendéglői mulatozással.
2012. január 10., 14:332012. január 10., 14:33
2012. január 10., 15:162012. január 10., 15:16
Ettől az évtől szombatonként 8 és 13 óra között az eddigi 35 lej helyett 100 lejért, illetve 13 és 16 óra között az eddig 55 lej helyett 200 lejért esketnek Marosvásárhelyen. Vasárnap és a hivatalos nemzeti ünnepnapokon pedig 10 és 13 óra között az eddigi 55 lej helyett 200 lejes díj ellenében adják össze a párokat. A fényképezésért vagy videózásért 30 lejt kérnek majd el. Azok a személyek pedig, akiknek a lakhelyük nem Marosvásárhelyen van, 400 lejes házasságkötési díjat kell fizetniük.
A drágulás dacára míg az elmúlt évben január első napjaiban mintegy 200 pár jegyeztette előre az esküvője napját a marosvásárhelyi anyakönyvvezetőnél, addig ebben az évben már mintegy háromszázan foglaltak időpontot a hivatalban.
Az elmúlt évben összesen 898 házasságot kötött pár neve került be az anyakönyvvezető „nagykönyvébe.” Ami a válásokat illeti, 296 pár döntött úgy, hogy különválik 2011-ben. 2012-től nem csak a házasulandó feleknek kell háromszor többet fizetniük, hanem a válni akaróknak is többe kerül a döntésük „hivatalosítása”, ugyanis januártól megemelték az elválási adót a megyeszékhelyen. A hivatalos különválásért az eddigi 650 lej helyett 1000 lejt kell fizetni a házasságkötő hivatalnál. A hivatal képviselői szerint azért kellett megemelni az illetékeket, mert utóbbi időben megnőtt a forgalom a házasságkötő teremben, ezért az ingatlan és a terem folyamatos karbantartást igényel.
A házasságkötési bizonyítvány kicseréléséért 30 lejt, az elveszített, megrongálódott vagy visszavont házasságkötési biizonyítvány helyett kiállított példányért 50 lejt, a házasságkötési dokumentumok átírásáért, illetve a névváltoztatásért 100 lejt kell majd fizetni.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
szóljon hozzá!