
Fotó: Boda L. Gergely
Jövő hónap elejétől telefonon kell időpontot kérni a Maros Megyei Sürgősségi Kórházban. Az intézmény vezetősége reméli, hogy ennek köszönhetően nem lesznek már reggel korán sorok a poliklinika rendelői előtt.
2010. április 21., 11:082010. április 21., 11:08
Fotó: Boda L. Gergely
„Az intézkedést az egészségügyi minisztérium 2010-ben hozott 44-es számú rendelete alapján ültetjük gyakorlatba. Remélhetőleg az emberek idejében értesülnek arról, hogy először telefonálniuk kell, és akkor az első napokban sem lesz probléma. Ezzel a módszerrel – reményeink szerint – megszűnik majd az a most bevett gyakorlat, hogy reggel hét órakor a betegek már sorban állnak a rendelők előtt” – magyarázta a sajtószóvivő. A páciensek a tervezett időpont előtt legkevesebb 24 órával a 0265–210677-es telefonszámon jelentkezhetnek be. A vizsgálatra magukkal kell vinniük a családorvostól vagy szakorvostól kapott küldőcédulát, valamint egy dokumentumot, mellyel bizonyítják, hogy fizetik az egészségügyi biztosítást.
A Mihály-fivérek története a kitartásról és az álmaikért vívott mindennapi harcról szól. A három marosvásárhelyi testvér versenysportszerűen taekwandozik, miközben édesanyjuk minden erejével támogatja őket ezen az úton, amely rengeteg áldozattal is jár.
Több jármű forgalmi engedélyét is bevonták a rendőrök a hétvégén Szászrégenben, ahol átfogó ellenőrzést végeztek. 128 személyt igazoltattak, 38 járművet állítottak meg és ellenőriztek, továbbá hat kereskedelmi egységet is vizsgáltak.
Kiosztották a 33. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál díjait Marosvásárhelyen. A fesztivál fődíját idén egy magyar rendező alkotása nyerte el.
Ismét virágkorát éli az a fajáték, amely egy madzaggal összekötött kalapácsszerű részből és egy lyukas golyóból áll. A kendama játék azonban több iskolában tiltólistára került sérülésveszélyre hivatkozva.
Idén országszerte már 150 tűzeset történt lakóépületekben, ebből 54 esetet a tisztítatlan vagy hibás kémény okozott, és két halálos áldozatot is követeltek már a lakástüzek idén Maros megyében. A megelőzésre hívták fel a figyelmet a tűzoltók.
Marosvásárhelyen december 5-én, a Mikulás érkezésének napján nyitják meg a karácsonyi vásárt a Színház téren.
Beleesett a Turbina-csatornába egy személy Marosvásárhelyen szombat délelőtt, a tűzoltóknak sikerült kimenteniük őt.
Újabb művészeti tárlatnak ad otthont a marosvásárhelyi Studium HUB kiállítóterme november 21-től: Lukács Adél Vanda képei segítséget nyújtanak az önreflexióra, a gyász feldolgozására és a belső béke keresésére.
Egy személyt súlyos, kettőt közepesen súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szombat hajnalban Szászrégenben, miután közúti balesetet szenvedtek.
Mégsem lesznek egyirányúak egyelőre a Kaptatós, a Cseresznyés és a Dévai utcák Marosvásárhelyen. Az ügyet hétfőn 13 órakor ismét megtárgyalja a Közlekedési Bizottság nyilvános ülés keretében.