
Archív
Fotó: Kristó Róbert
Az Orbán-kormány újraválasztása érdekében buzdítja regisztrációra és választási részvételre az erdélyi magyarokat Tamás Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) háromszéki szervezetének elnöke, a szövetség állandó tanácsának tagja, a Kovászna megyei tanács elnöke.
2017. július 27., 15:572017. július 27., 15:57
A politikus felhívása a háromszéki RMDSZ-szervezet csütörtöki közleményében jelent meg, amely egyebek mellett arról számol be, hogy a szervezet telefonos tájékoztatást indított Kovászna megye lakói számára a jövő évi magyarországi parlamenti választásokkal kapcsolatos tudnivalókról.
s ehhez mi erdélyi magyarok is hozzájárulunk, úgy ahogy négy évvel ezelőtt is tettük, amikor mintegy 65 ezer szavazattal erősítettük a kétharmadot átbillentő mandátum megszerzését.
– idézte a közlemény Tamás Sándort.
A Háromszéki RMDSZ arra figyelmezteti a magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárokat, hogy csak akkor élhetnek – levélvoks révén – szavazati jogukkal, ha előzetesen felvétették magukat a választási névjegyzékbe.
A telefonos tanácsadás mellett a regisztráció feltételeiről az RMDSZ – egyszerűsített honosításban segédkező – Eurotrans alapítványa is részletes tanácsadást ad, a legfontosabb tudnivalók ismertetése érdekében pedig külön honlapot is indított a regisztracio.ro internetes címen.
Az Eurotrans alapítvány egy hete indított az RMDSZ-szel közösen tájékoztató kampányt a jövő évi magyarországi parlamenti választáson szavazni óhajtó, magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi magyarok számára.
Zivatarokra figyelmeztető sárga és narancssárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).
Országszerte több mint negyven ember szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük harmincegyet kórházba szállítottak.
Az elvesztegetett idő miatt most már egy hónap alatt kellene leszállítani a Fenyéd és Székelyudvarhely által közösen megpályázott buszokat, ez pedig nem megvalósítható. Van azonban egy újabb elképzelés a települések közötti járatok indítására.
Az ankarai NATO-csúcs alkalmat teremt arra, hogy a szövetségesek ismét kiemelt figyelmet fordítsanak a fekete-tengeri térség biztonsági helyzetére, valamint a drónincidensekre – közölte az elnöki hivatal.
A munkaügyi felügyelők ellenőrzik a napokban, hogy a munkáltatók betartják-e a rendkívüli hőség idejére előírt munkavédelmi intézkedéseket, és a jogsértéseket büntetni fogják – közölte hétfőn Mihai Uca, a Munkaügyi Felügyelőség vezetőhelyettese.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
szóljon hozzá!