Idén is fenntartnak tizenöt helyet a román rendőr-akadémián a magyar anyanyelvű jelentkezőknek. György Ervin, Kovászna megyei prefektus arra hívta fel a háromszéki fiatalok figyelmét, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel.
2011. május 30., 15:402011. május 30., 15:40
2011. május 30., 15:562011. május 30., 15:56
Örvendetes, hogy idén is lesz hely a magyar fiataloknak a rendőr-akadémián, mondta a prefektus, hiszen egyelőre kevés a magyar rendőr. „Kimondottan pozitívnak értékelem, hogy az Alexandru Ioan Cuza Rendőr-akadémián idén is fenntartanak 15 helyet magyar jelentkezőknek. Nagyon fontos lenne, hogy a magyar fiatalok éljenek ezzel a lehetőséggel, mert lehet arra panaszkodni, hogy milyen kevés magyar rendőr van, de ha nem is jelentkeznek a magyar fiatalok erre a pályára, akkor nincs, ahogy megváltozzék ez a helyzet” – fejtette ki véleményét a kormánymegbízott.
Az akadémiára június 3-ig lehet jelentkezni. Ugyanakkor a rendőrség átszervezése volt az egyik fő témája annak a hétvégi megbeszélésnek, amelyet Félix-fürdőn tartottak a prefektusok a miniszterelnök és a belügyminiszter részvételével – tájékoztatott György Ervin. „A testület Kovászna megyei átalakításáról vélhetően már a héten leülünk tárgyalni Ioan Aron rendőrfőkapitánnyal és Tamás Sándor megyei tanácselnökkel” – mondta a prefektus.
A munkahipotézis szerint megszüntetnék az összes vidéki rendőrőrsöt, helyettük 2–5 központ maradna, ahonnan járőrök járnák a településeket. Ez valószínű rövid távon nem jelentene megtakarítást, hiszen a szükséges infrastruktúra beszerzése nem kevés pénzbe kerülne, de közép- és hosszútávon olcsóbb volna fenntartani a rendszert, arról nem is beszélve, hogy jelentősen megnőne a rendőri munka hatékonysága – vélekedett a kormánymegbízott.
A tünetek sokszor rejtve maradnak, a nők többsége akkor fordul orvoshoz, amikor a betegség már előrehaladott állapotú. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat a méhnyakrák stádiumairól, a szűrővizsgálatokról és a HPV elleni védőoltásról.
Idén 31. alkalommal rendezik meg az Erdővidéki Közművelődési Napokat, ezalkalomból a térség minden településén szerveznek különböző kulturális, tudományos és szórakoztató rendezvényeket, illetve gyermekprogramokat.
Tavalyhoz képest tízszeresére nőtt a hepatitis A vírus okozta megbetegedések száma Kovászna megyében. A fertőző májgyulladás gócpontja egy bodzavidéki községben található.
Tavasz óta döcögött az új számlázási program a Hydrokovnál – korábban Közüzemek Rt. –, a hibák miatt sokan késve kapták a számlát, és a honlap sem működött megfelelően. Október 3-tól ismét lehet online fizetni és óraállást jelenteni.
Öt gyémántlakodalmas és 33 aranylakodalmas házaspárt köszöntött pénteken a sepsiszentgyörgyi önkormányzat. „A mai világban, amikor a gyors döntések és könnyű feladások korát éljük, önök példát mutatnak” – mondta az ünnepségen Antal Árpád polgármester.
Könnyű online kereset lehetőségével csalta lépre áldozatát egy internetes szélhámos, aki így több mint 45 ezer lejre tett szert illetéktelenül.
Beköszöntött a hideg idő, de a szabályok most is változatlanok a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszállón: ittasan nincs bejárás. Szerdán este éppen emiatt küldtek el egy igénylőt, egy másiknál pedig epilepsziás rohamokat okozott az alkoholfogyasztás.
A sepsiszentgyörgyi TEGA Rt. egyelőre nem drágította meg a szolgáltatását, sőt még az áfa-emeléssel járó többletkiadást is magára vállalta. Ez azonban egyáltalán nem biztos, hogy a jövőben is így marad.
Dagad a botrány a Sepsiszentgyörgy melletti szépmezői kutyamenhelyen történt altatások körül: az AMY civil szervezet az új gondokságot hibáztatja, számos helyi lakó az állatok védelmére kelt. A menhely új ügyintézője is nyilatkozott a Székelyhonnak.
A Csíki Kamarazenekar és a Georgius Kamarazenekar nyitja meg a 2025–2026-os Hangversenyévadot október 23-án Sepsiszentgyörgyön.
szóljon hozzá!