Magyarnak lenni Istentől kapott küldetés – nemzetstratégiáról az EMI-táborban

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Hol tart ma Székelyföld romániai viszonylatban? Kinek és milyen szerepe van abban, hogy megmaradjon az erdélyi magyarság? Milyen jövőt remél Magyarország a ma alkalmazott nemzet- és családpolitikájától? – többek között ezen felvetések mentén zajlott a Magyar nemzetstratégia Erdélyben és a Kárpát-medencében címmel tartott kerekasztal-beszélgetés szombaton, az EMI-táborban.

Gergely Imre

2019. augusztus 11., 08:302019. augusztus 11., 08:30

A témában Kövér László, a Magyar Országgyűlés, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), Mezei János, a Magyar Polgári Párt (MPP) és Sorbán Attila Örs, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) elnöke osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.

Sorbán elöljáróban kifejtette, az erdélyi magyarságnak számos kihívással kell szembenéznie, valamennyi kísérlet arra, hogy kényelmetlenné tegye itt az életet. A túléléshez egységes fellépésre van szükség magyar részről – mondta, és ismertette az EMI kezdeményezését, amely nemzeti kerekasztal megalapítását helyezi kilátásba. A tábor zárónapján, vasárnap erre az eseményre várja az erdélyi magyar pártokat, szervezeteket, civileket az ifjúsági szervezet.

A magyarságot érintő ügyekben közös fellépésre van szükség

„Ha a politikusok a közösség érdekei alá rendelik saját érdekeiket, van jövő. Ezért üdvözlendő az EMI kezdeményezése. Egyezzünk meg egy olyan minimumban, ami mellől egyetlen magyar párt, szervezet sem tágíthat. Egységet kell képviselnünk” – mondta Mezei János. A Magyar Polgári Párt szerepvállalásáról beszélve rámutatott,

annak ellenére, hogy sokan az erdélyi magyarság megosztásával bélyegzik meg a szervezetet, megalakulásával az MPP tulajdonképpen az addigi egyeduralmat számolta fel, megteremtve a választás lehetőségét.

A vállalt sarkantyúszereppel az a cél, hogy adott esetben számon kérje, máskor cselekvésre sarkallja „konkurenseit”, a helyhatósági választásokon pedig az egészséges megmérettetésre adjon lehetőséget. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyarságot érintő ügyekben közös fellépésre van szükség az erdélyi magyar politikai alakulatok részéről

Idézet
Ha nem egységesen, nem egy cél mellé sorakozunk fel, akkor valóban megtörténik a szétszakadás

– mondta.

Az erdélyi magyarság hogyan továbbjának kérdésre is ez lehet a válasz – tette hozzá. A kérdésben fontosnak tartja továbbá a kommunikáció elindítását a románsággal annak érdekében, hogy mind a politika, mind pedig a társadalom szereplői megértsék, „az erdélyi magyarság erre a földre született, önszerveződésünkből adódóan vagyunk ma is itt. Szentistváni értékrendek alapján álltunk ki a múltban és a jövőben is ezt szeretnénk.”

Magyarnak lenni Istentől kapott küldetés

Hogy túl kell élni, meg kell maradni, és a szülőföldön kell megmaradni, nem kérdés – hangoztatta Szász Jenő. Úgy fogalmazott: „Ha a Jóisten Londonban szolgáló bébiszittert akar teremteni, akkor nem Székelyföldre teremti. Nincs más választásunk, mint helytállni, felelősséget vállalni. A felelősség nem más, mint az ember válasza az Istentől kapott küldetésre. A küldetésünk pedig nem más, mint magyarnak lenni.”

Az NSKI elnöke statisztikai adatok ismertetésével mutatott rá Székelyföld jelenlegi gazdasági, infrastrukturális, társadalmi helyzetére. A gazdasági teljesítménytől a foglalkoztatottságon át a demográfiai mutatókig nagyon sok szegmensről kiderült, hogy Székelyföld jóval alul marad Románia egészétől, viszont vannak tényezők, amelyek pozitív értelemeben erősebbek a térségben, mint általában az országban. Összegezve a tényeket, Szász Jenő kijelentette:

Székelyföld versenyképességének megteremtéséhez egyetlen lehetőségünk van: a térség gazdasági és kulturális felzárkóztatása.

Mindez annak érdekében, hogy „ne csak büszke múltunk, hanem biztató jövőnk is legyen.”

Stratégia a következő ezer esztendőre

A biztató jövő megvalósulását a magyar kormány is igyekszik segíteni – mutatott rá felszólalásában Kövér László. A Magyar Országgyűlés elnöke a nemzetpolitika alakulásának jelentősebb állomásait ismertette.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Idézet
Már 1998-ban megfogalmaztuk, hogy figyelembe véve és realitásnak tekintve azt, hogy a magyar állam határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a magyar politikának ennek az ellentmondásnak az áthidalására kell törekednie, azaz – ahogy 2010 után fogalmaztuk meg – a határok fölötti nemzetegyesítést kell célul kitűzni

– mondta. Hozzátette, a cél érvényesítését sokszor a bürokrácia lassan őrlő malmai akadályozzák, és ahhoz, hogy a magyar államgépezet minden egyes alkotórésze az említett nemzetpolitikai szemüvegen keresztül nézve végezze a saját feladatát a maga helyén, egyfajta generációváltásnak és hosszú időn keresztüli kondicionálásnak kell bekövetkeznie.

Felszólalásában beszélt továbbá a történelem értelméről, magyarázatot adott a Visegrádi együttműködés, továbbá az Európai Unió és a nemzeti érdekérvényesítés ellentmondásaira, kitért Magyarország családpolitikájának várható hatásaira. Összegzésképpen úgy fogalmazott: „Mindezen tevékenység, politika, nemzetstratégia követése közepette egy olyan jövőkép lebeg a szemünk előtt, amiben Magyarország a következő évtizedekben egy pénzügyileg stabil, gazdaságilag prosperáló, a népesedési folyamatait tekintve jövőt ígérő, nemzetközi szempontból növekvő tekintéllyel bíró, a Kárpát-medence államaival kölcsönösen előnyös kapcsolatok sűrű szövedékével összekötött, erős családokból, erős lokális és egyházi közösségekből felépülő ország lesz. Mert ilyen országnak van csak esélye arra, hogy a következő ezer esztendőben is fennmaradjon.”

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

A Gyulafehérvári Caritas katolikus segélyszervezet számára május az ápolók hónapja, amikor kiemelt figyelem irányul azokra, akik nap mint nap mások testi-lelki jólétéért dolgoznak. Ennek keretében rendezték meg az Ápolók konferenciáját.

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra
2025. május 08., csütörtök

Az ápolóknak is szükségük van az ápolókra

2025. május 08., csütörtök

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan

Az elnökválasztás második fordulójába került két jelölt, George Simion (AUR) és Nicușor Dan (independent) csütörtök este először vitáznak a tévékamerák előtt.

Először vitázik a tévékamerák előtt George Simion és Nicușor Dan
2025. május 08., csütörtök

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni

Robert Francis Prevost amerikai bíborost választották meg a katolikus egyház új fejének, aki XIV. Leó pápa néven fog szolgálni.

Amerikai pápát választottak, XIV. Leó néven fog szolgálni
2025. május 08., csütörtök

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak

Fogy a levegő a bűncselekmények elkövetői körül: a modern technológiákkal a rendőrség egyre könnyebben azonosítja őket. A Hargita megyei rendőrségen bemutattak pár kriminalisztikai módszert, amellyel például a lemosott vért is fel tudják fedni.

Mint a filmeken: megmutatták a rendőrök, hogy hogyan nyomoznak
2025. május 08., csütörtök

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken

Jégesőbe forduló vihar vonult végig és okozott károkat Udvarhelyszék több településén, köztük Székelyudvarhelyen és Szentegyházán is. A mintegy tíz percen keresztül hulló jég megállt az utcákon, a fákban, termésben is kárt tett.

Hatalmas jégeső okozott károkat Udvarhelyszéken
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

A sok lehetséges megoldás közül már csak kettő maradt. Mert így szavazott a többség.

Nem nézheted tétlenül!
Nem nézheted tétlenül!
2025. május 08., csütörtök

Nem nézheted tétlenül!

2025. május 08., csütörtök

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit és egy nőt, akik két kilogramm kokaint és mintegy 20 kilogramm kannabiszt vásároltak Spanyolországban, majd egy futárszolgálaton keresztül Romániába szállíttatták a drogokat.

2 kg kokainnal és 20 kg kannabisszal buktak le – őrizetbe vették őket
2025. május 08., csütörtök

Püspöki látogatások a református kollégiumokban

A református kollégiumok célja nemcsak tudománnyal és ismerettel felvértezni a diákokat, hanem jellemes, emberséges végzősöket nevelni, akik megállják a helyüket a közösségben – jelentette ki csütörtökön Marosvásárhelyen Kolumbán Vilmos református püspök.

Püspöki látogatások a református kollégiumokban
2025. május 08., csütörtök

Az első kínai császár halhatatlan hadserege Marosvásárhelyen

Több napja már rácsodálkoztak a vásárhelyiek és a turisták arra, hogy a Kultúrpalota bejáratánál furcsa agyagkatona strázsál, az előtérben pedig egy óriás kínai katona figyeli a belépőket.

Az első kínai császár halhatatlan hadserege Marosvásárhelyen
2025. május 08., csütörtök

A könyv a legszellemibb hazánk – megnyílt a 10. Csíkszeredai Könyvvásár

Jubiláló rendezvénynek ad helyszínt csütörtöktől vasárnapig a csíkszeredai Erőss Zsolt Aréna, ahol megnyitotta kapuit a tizedik Csíkszeredai Könyvvásár. Az esemény nemcsak a könyvekről, hanem közösségről, emlékezésről és jövőbe tekintésről is szól.

A könyv a legszellemibb hazánk – megnyílt a 10. Csíkszeredai Könyvvásár