Hirdetés
Hirdetés

A politikai pártok magyarellenes megnyilvánulásai miatt nincs, akivel együttműködhetne az RMDSZ

•  Fotó: Gábos Albin

Fotó: Gábos Albin

Egyik párttal sem köt hosszútávú együttműködési megállapodást az RMDSZ a következő másfél évben, hiszen a PSD–ALDE kormánykoalíció és az ellenzéki pártok is többszörösen bizonyították az elmúlt időszakban, hogy nem állnak ki a magyarság védelme érdekében. Ezért az RMDSZ a következő parlamenti választásokig tematikáktól és törvényektől függően csak pontszerűen keres majd partnereket. A megváltozott politikai helyzetben továbbra is számítanak a magyar kormány támogatására, amely már sokszor segített a szövetségnek „kilábalni a nehéz helyzetekből”.

Iszlai Katalin

2019. július 08., 17:352019. július 08., 17:35

Egy korszak végeként tekint az RMDSZ a most lezáruló parlamenti ülésszakra, hiszen szinte ennek végéig életben volt az együttműködési megállapodásuk a PSD–ALDE kormánykoalícióval, az úzvölgyi helyzet elmérgesedése miatt azonban azt felbontották. Ezáltal a következő parlamenti választásokig hátramaradt másfél évben a szövetség sokkal nehezebb helyzetben lesz, mint az elmúlt két és fél évben volt – erről beszélt hétfői sajtótájékoztatóján Tánczos Barna szenátor és Korodi Attila parlamenti képviselő.

„A parlamenti munkánk szempontjából egy két és fél éves időszak végén járunk, és ez azért jelent fordulópontot, mert a most lezáruló szemeszternek szinte a végéig a kormánykoalícióval volt egy együttműködésük, amelyből noha számos eredmény született, az úzvölgyi temető ügyében történt mulasztások miatt egyértelművé vált, hogy ezt nem lehet tovább vinni, mert a kormány képtelen a törvényesség útján hatékonyan eljárni” – mutatott rá Korodi. Hozzátette: mivel egy új korszak kezdődik, érdemes egy pillantást vetni az elmúlt időszakra, ezért Tánczossal együtt röviden összefoglalták az elmúlt két és fél év eredményeit és kudarcait. Mint mondták, számos fontos kérdésben voltak kezdeményezők vagy támogatók, ilyen volt például

  • a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraindítása;

  • a telekkönyvezési rendszer módosítása;

  • a visszaszolgáltatási procedúrák könnyítése;

  • a háziorvosi rendelők könnyebb működtetésére vonatkozó módosítás.

•  Fotó: Gábos Albin Galéria

Fotó: Gábos Albin

Ugyancsak eredményként említették azt, hogy kezdeményezésükre törvény született, hogy ne szűnhessenek meg magyar osztályok a magyarságot képviselő szervezet beleegyezése nélkül, a GYES törvénymódosításával pedig elérték, hogy ne kapjanak kevesebb támogatást azok a személyek, akik kevesebb mint 12 hónappal a gyerekük születése után ismét gyermeknevelési szabadságra mennek.

Említették még többek között az óvodai oktatás kötelezővé tételét, amelyet 2030-ig kell fokozatosan életbe léptetni, és azt is, hogy az elemi iskolákban továbbra is taníthatják tanítók a román nyelvet.

Kudarcként egyebek mellett a frissen elfogadott közigazgatási kódexet nevezték meg, amely meglátásuk szerint visszalépésnek számít,

illetve azt is elismerték, hogy a közbeszerzési procedúrák megkönnyítését egyelőre nem tudták elérni többszöri próbálkozásra sem.

„A számos eredmény ellenére a közhangulat a kisebbségi ügyeket illetően nem javult. Ezért arra törekszünk, hogy a következő másfél évben minden politikai alakulattal fenntartsunk egy párbeszédet, hogy csökkenteni tudjuk a feszültséget. Látjuk, tudjuk, hogy olyan személyek nyertek fontos tisztségeket úgy kormányzati, mint ellenzéki oldalon, akik ebből a szempontból gondot fognak jelenteni. A politikai helyzet megváltozott, és ebben kell gazdálkodnunk azzal a mandátummal, amellyel a közösség bennünket megbízott” – magyarázta Korodi, aki azt is leszögezte, hogy

a PSD–ALDE kormánykoalícióval biztosan nem fognak ismét együttműködést kötni, sőt a többivel sem.

Hirdetés

„Ez az új helyzet nem jelenti azt, hogy a mostani ellenzéki pártokkal szoros kapcsolatot tudunk kialakítani, hiszen az elmúlt két és fél évben számtalan olyan, a magyar közösséget érintő jogszabályunk volt, amelyeket elleneztek és fennhangon kritizáltak. Ezáltal nem látjuk az alapjait annak, hogy ezt meg lehetne változtatni a következő időszakban. Tárgyilagosan úgy gondoljuk, hogy a következő parlamenti választásokig hátralévő egy és fél év egy olyan időszak lesz, ahol az RMDSZ tematikáktól és törvényektől függően pontszerűen keres partnereket. Tudjuk, hogy ennek az eredményessége alacsonyabb, de ebben az időszakban ez az egyetlen járható út létezik számunkra” – húzta alá Korodi.

Tánczos a téma kapcsán arra is kitért, hogy az elmúlt időszakban

jól tudtak együttműködni Magyarország kormányával, és nagy szükségük van a nemzetközi politikai-diplomáciai segítségre részükről a következőkben is.

Azt is leszögezte: ez nem egy kampányjellegű, hanem egy rendszeres, tájékoztatáson és egyeztetéseken alapuló stratégiai együttműködés a magyar kormánnyal, amely már „sokszor segített kilábalni a nehéz helyzetekből”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Após és veje esett egymásnak Sepsiszentgyörgyön – ablakok is betörtek az incidens során

Spontán nézeteltérés miatt verekedett össze egy társasház belső udvarán a büntetett előéletű após és veje; előbbi pedig egy tompa tárggyal is lesújtott – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A konfliktus során anyagi kár is keletkezett.

Após és veje esett egymásnak Sepsiszentgyörgyön – ablakok is betörtek az incidens során
Hirdetés
2026. július 03., péntek

A törött üveg is kézbe került egy kocsmai agresszió során

Két Hargita megyei fiatal támadt három kortársára egy magyarhermányi bárban. Mivel az agresszorok egyike törött üvegekkel okozott sérüléseket, őt pénteken előzetes letartóztatásba helyezték – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A törött üveg is kézbe került egy kocsmai agresszió során
2026. július 03., péntek

Kétszer is ellopta ugyanazokat a gázpalackokat, őrizetbe vették

Gázpalackokat lopott egy férfi Nagyajtán, majd miután elkapták a rendőrök visszaszolgáltatta, majd később ismét eltulajdonította azokat – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság, megjegyezve, hogy azóta őrizetbe vették a gyanúsítottat.

Kétszer is ellopta ugyanazokat a gázpalackokat, őrizetbe vették
2026. július 03., péntek

Visszaesett a Máramarosi-havasokon keresztül Romániába érkező ukrán menekültek száma

Mintegy 2500 ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt a hegyeken át 2026 első hat hónapjában, ami körülbelül 33 százalékos csökkenést jelent a múlt év azonos időszakához képest.

Visszaesett a Máramarosi-havasokon keresztül Romániába érkező ukrán menekültek száma
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek

Előzetes letartóztatásba került két sepsiszentgyörgyi fiatal, miután egy helybéli benzinkút hátsó bejáratán behatolva pénzt tulajdonítottak el egy ott dolgozótól – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Benzinkutast raboltak ki, előzetesbe kerültek
2026. július 03., péntek

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén

A nyári érettségire beiratkozott diákok 99,4 százaléka vett részt pénteken a kisebbségekhez tartozó diákok anyanyelvéből tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.

Senkit sem zártak ki csalás miatt az érettségi utólsó írásbeli próbatételén
2026. július 03., péntek

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán

Öt férfit vettek őrizetbe pénteken 24 órára az érettségi csalásokkal kapcsolatos ügyben, miután a Fehér megyei ügyészség több tucat házkutatást tartott több megyében.

Öt gyanúsítottat vettek őrizetbe az érettségi-botrány kapcsán
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt

Több tucat Fehér, Arad, Bihar, Kolozs és Szeben megyei helyszínen tartanak házkutatást pénteken az ügyészek a 2026-os érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt.

Erdélyi helyszíneken tartanak házkutatásokat az érettségi tételek kiszivárogtatásának gyanúja miatt
2026. július 03., péntek

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára

Júliusban fokozatosan csökkenhetnek az üzemanyagárak Romániában: a 95-ös benzin literenkénti ára 7,90 és 8,20 lej közé, a gázolajé 8,40 és 8,80 lej közé eshet vissza – véli a szakértő.

Tíz-húsz bani pontossággal határozta meg a szakértő, hogy hová eshet vissza az üzemanyag ára
Hirdetés