Fotó: Boda L. Gergely
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) marosvásárhelyi ülésén kifogásolta, hogy az RMDSZ nem konzultált a kormányzási szerepvállalásról, és hogy saját tagjainak kínálja fel a vezető tisztségeket, a magyarság pedig ezzel veszít.
2010. január 10., 17:532010. január 10., 17:53
2010. január 10., 18:152010. január 10., 18:15
Fotó: Boda L. Gergely
Tőkés László kifogásolta, hogy az RMDSZ nem konzultált az EMNT-vel a kormányralépésről, sem a választásokról, az RMDSZ-nek pedig a kormányzási szerepvállalással beszűkűlt a mozgástere a magyarság fontos ügyeinek képviseletében. „Az RMDSZ a PD-L kiszolgáltatottja. Eddig a PSD-nek vetette túlságosan alá magát, most pedig a demokrata-liberálisoknak. Egy kisebbség számára a megmaradás egyetlen garanciája a jogi és intézményes keret, az identitás megőrzésére, erre vonatkozó megoldásokat kell találni, nem a pártérdeket követni” – ismertette az EMNT elnöke. Tőkés László szerint az RMDSZ kormánypártként nem sokat tehet Székelyföld autonómiájáért vagy az állami magyar egyetemért, ezért kevesebb az olyan kérdés, amelyben egyetérthetnek.
Markó Béla szerint az RMDSZ éppen ezt kívánja elérni a kormányralépéssel. „Az általános gondokon túl, mint amilyen a gazdasági válságból való kilábalás, a PD-L-vel kötött együtműködés tartalmaz a kisebbségi, etnikumközi ügyekre vonatkozó megállapodást is. Jó, ha minden közigazgatási szinten vannak tisztségben magyarok. Fél éve, amikor magyarokat távolítottak el a funkciókból, akkor felháborodásunknak adtunk hangot. Úgy véljük, a lakosság etnikai arányát figyelembe véve kell a tisztségeket elosztani” – mondta Markó Béla. Hozzátette, a magyar fiataloknak is lehetőséget biztosítanak a bizonyításra, és a kinevezések nem feltétlenül pártszín szerint történnek.
A szócsatába Tőkés László is „visszakapcsolódott”: „de a tagság számít, ez pedig kizárólagosságot jelent. A magyarságról kellene szó legyen, nem az RMDSZ-ről”. Az államelnök-választással kapcsolatban a püspök leszögezte: a választóknak az EMNT azt mondta, hogy szabad belátásuk szerint voksoljanak, ő maga pedig személyesen úgy vélte, hogy Traian Băsescu volt a kisebbik rossz Mircea Geoanával szemben. „Az a gond, hogy az RMDSZ bármi áron hatalomra vágyik, ez pedig azt jelzi, hogy tisztességtelen versenyhelyzetet állít azokkal szemben, akik a magyarság érdekeit tekintik elsőbbrendűnek a pártérdekkel szemben” – fogalmazott Tőkés László.
„Értékelem, amit Tőkés László mond, mert ugyanazt mondja immár 10 éve. Mi úgy gondoljuk, hogy a kormányzási szereppel a magyarság érdekeit képviseljük. Az EMNT ellenzékbe szeretne minket, míg a szavazók a kormányon látnak szívesen. Akkor tudjuk bebizonyítani, hogy jól döntöttünk, ha előrelépést érünk el az említett területeken” – mondta Markó Béla.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi Víkendtelep: tele vannak a csúszdák, zenei aláfestéssel lehet csobbanni és napozni, a játszótereken is sok a gyerek. A ruhástól fürdőzőkre és a csónakázót beborító zöld növényzetre azonban még keresik a megoldást.
A Marosvásárhelyi Közszállítási Vállalat egyik járatán jelentős összegű pénzt találtak, amelyet a becsületes megtaláló átadott a cégnek. Amint a felhívásban olvasható, keresik az elveszett pénz tulajdonosát, hogy visszakaphassa az összeget.