Fotó: Szőkő Sándor
Egyhetes képzőművészeti tábort tartottak a héten a zsögödfürdői Cari-táborban középiskolások számára. Az itt készült alkotásokat a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola aulájában állították ki, a megnyitót vasárnap délben tartották.
2017. július 23., 17:042017. július 23., 17:04
2017. július 23., 20:562017. július 23., 20:56
Szabó Andrástól, a Zsögödi Nagy Imre Diák-alkotótábor egyik szervezőjétől megtudtuk, hogy negyedik alkalommal tartották meg a tábort középiskolások számára. Idén 21 diák 4 felnőtt iránymutatásával alkotott egy héten át. Többnyire a művészeti középiskolák diákjai vettek részt a táborban, de ott voltak többek között a megyei gyermekvédelmi rendszerben élő tanulók is. Az egy hét alatt elkészült grafikákat, festményeket a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskolában állították ki.
Ismét négytagú medvecsalád ólálkodik a Somostetőn, de egyelőre nem tudni, hogy a korábban befogott egyedekről van-e szó. Kovács Mihály Levente alpolgármester szerint ha indokolt lesz, az anyamedvét elaltatják, a bocsokat pedig máshová helyezik el.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
Egy különleges, szenzoros mezítlábas fejlesztőösvényt ajándékozott a magyarországi Civilis Egyesület a gyergyószentmiklósi Fogarasy Mihály Általános Iskola óvodásai számára. Az önkormányzat és az egyesület további közös programokat is tervez.
A melanoma világnapja alkalmából ingyenes szűrési kampány indul május 19–23. között négy Kovászna megyei városban: Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Bodzafordulón. A vizsgálat célja a betegség korai felismerése.
A gyerekek kívánsága szerint épült meg a csíkdelnei iskola udvarán a játszótér, amelyet az anyaországi támogatásnak köszönhetően két teqball asztallal, illetve két pingpongasztallal bővítettek. A játszóteret pénteken vette birtokába a gyereksereg.
Több mint 40 Hargita megyei katonai tűzoltó dolgozik a Korond patak utóbbi napok esőzései nyomán megnőtt vízszintjének a csökkentésén és a parajdi sóbánya tárnáiba beszivárgott víz kiszivattyúzásán.
Két férfit vett őrizetbe a rendőrség csütörtökön egy május elsejei, Sepsiszentgyörgyön történt rablás ügyében. Az egyik gyanúsítottat, egy 23 éves fiatalembert a bíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték pénteken.
Megjelent pénteken a Hivatalos Közlönyben az elnökválasztás első fordulójának eredményét érvényesítő alkotmánybírósági határozat, és ezzel kezdetét vette a második forduló kampánya. A választási kampány május 17-én, szombaton 7 órakor ér véget.
Elkészült az új sportcsarnok Szentegyházán, amelyet Ambrus Pál helyi születésű birkózóbajnokról neveztek el az épület pénteki avatóünnepségén. A felszólalók a sport és az összefogás fontosságát hangsúlyozták.
szóljon hozzá!