
Egyeseket a festés, másokat a jelzőtáblák tévesztettek meg. A hivatal szerint minden egyértelmű
Fotó: Barabás Ákos
A Facebookon folytatnak vitát az udvarhelyszéki sofőrök azzal kapcsolatban, hogy a Székelyudvarhely Keresztúr felőli kijáratánál nemrég bevezetett ideiglenes forgalmi módosítások mit is jelentenek. A hivatal sajtószolgálata szerint viszont sosem volt annyira egyértelmű ott a közlekedés, mint most.
2017. november 06., 21:532017. november 06., 21:53
Három- vagy kétsávos? Egy sáv kifelé, kettő pedig befelé? – ezek a kérdések merültek fel az elmúlt napokban az udvarhelyi sofőrök között, akik közül sokakat megtévesztett a II. Rákóczi Ferenc utcai körforgalom utáni szakaszon lévő ideiglenes sárga útfestés. Az Udvarhelyszéki Közlekedési Infó Facebook-csoportban egyesek arra panaszkodtak, hogy nincs megfelelően felfestve a módosítás, mások szerint pénteken még voltak jelzőtáblák, ám a később kihelyezett közúti táblák megtévesztők voltak, többen pedig azt nehezményezték, hogy sok autós háromsávosnak tekinti a szakaszt. A megjegyzéseket elküldtük a polgármesteri hivatal sajtószolgálatának is. Meglepődtek az észrevételeken,
Fotó: Barabás Ákos
Egyébként a Bányai János Szakközépiskolától a II. Rákóczi Ferenc utcai körforgalomig tartó szakaszon végzett távhőhálózat-építési munkálat miatt szűkítik az útsávot. A sajtószolgálat szerint ezt egyértelművé teszi az útszűkületre figyelmeztető tábla, emellett
Fotó: Barabás Ákos
Hétfő délben stábunk is elhaladt az említett útszakaszon, akkor Keresztúr felé haladva az útszűkületre figyelmeztető jelzőtábla volt kihelyezve, ezt követően pedig két másikkal is találkoztunk: egy „kikerülési irány” – amelyen a nyíl jelzi a sofőrnek, hogy a táblát vagy akadályt milyen irányba kell kikerülni – és egy „szembejövő forgalom elsőbbsége” táblával. Utóbbiról nem igazán értettük, hogy mégis kinek kellene elsőbbséget adnunk. Visszafelé haladva tapasztaltuk azt, amire más sofőrök is panaszkodtak a Facebook-csoportban: az út szélére leparkolt autók nehezítik a haladást a szűkített úton.
Újra vannak körzeti állatorvosai Hargita megyének, akik a szerződéskötést követően a héten kezdtek el dolgozni. Egy körzetben azonban nem sikerült betölteni a megüresedett helyet, ott egyelőre átmeneti megoldást kell alkalmaznia a szakhatóságnak.
Valamennyi, a belfasti tüntetéseket kísérő incidensekben érintett román állampolgár segítséget kapott a helyi hatóságoktól vagy hozzátartozóitól, és ideiglenesen biztonságos helyre költöztették őket – közölte csütörtök este a román külügyminisztérium.
Elkezdődött Csíkszentkirályon az E578-as jelzésű út és a 123A jelzésű megyei út kereszteződésénél kialakított ideiglenes körforgalom végleges formájának kialakítása. Pár nap alatt végeznek a munkával, de nem árt figyelni az arra autózóknak.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
szóljon hozzá!