Lemondott az MPP marosvásárhelyi alelnöke

•  Fotó: illusztráció

Fotó: illusztráció

Hat év után lemondott a Magyar Polgári Párt (korábban Magyar Polgári Szövetség) marosvásárhelyi szervezetének alelnöke, Kali István, aki az összes tisztségétől megvált, a pártból azonban nem lépett ki. Az ok: Szász Jenő és követői.

Gáspár Botond

2010. április 06., 15:152010. április 06., 15:15

2010. április 06., 15:462010. április 06., 15:46

•  Fotó: illusztráció Galéria

Fotó: illusztráció

Kali István előbb a Magyar Polgári Szövetség, majd a Magyar Polgári Párt megalakulásától (2008-tól) kezdve a marosvásárhelyi szervezet alelnöke volt, hétfőtől, április 5-étől azonban az összes tisztségéről – marosvásárhelyi alelnök, a Megyei Küldöttgyűlésben küldötti státusz, Országos Tanácsi tagság, alapszabályzat-értelmező, etikai bizottsági tagság – lemondott.

„Az MPP marosvásárhelyi, illetve Maros megyei szervezetének alapító tagjaként aggodalommal figyeltem a párt egy éves hadakozását az alapító elnökével. Egy évvel ezelőtt szilárd meggyőződéssel állítottam, hogy igencsak súlyos kárt okoz az a magatartás, amit Szász Jenő követett el, éspedig a párt alapszabályzatának, és ezzel egy időben a romániai párttörvény megszegése. Erről most már a törvényszék is ítéletet mondott, alátámasztva az egy évvel ezelőtti álláspontomat. Ennek fényében úgy gondolom, hogy a pártot ugyanaz az elnökség, ugyanazzal az elnökkel nem vezetheti tovább, hiszen a minimum, amit ezek után elvárhatnánk, az az, hogy Szász Jenő, miután törvénytelenségbe sodorta a pártot, visszavonul. A jelen állapotban azonban úgy állnak a dolgok, hogy Szász Jenő a legkevésbé sem fontolgatja ezt az álláspontot és, ami még rosszabb, hogy a párt még aktív tagjai nagyobb részben támogatják is ebben, hogy egy újabb mandátumot megszerezzen a törvényszegő elnök” – indokolta döntését Kali István.

Mint ismeretes, az MPP Maros megyei szervezetének elnöke és országos alelnöke, Tőkés András tavaly év végén mondott le, miután Szász Jenő a Cotroceni-i palotában ünnepelte december elsejét. Tőkés akkor azt mondta, amíg Szász Jenő az MPP elnöke, addig nem vállal semmilyen tisztséget a pártban, most Kali István is hasonlóképpen döntött. A fiatal politikus továbbá azzal indokolta távozását, hogy 2009 novembere óta az újjászerveződött Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezetének elnöke, ezért nem kíván két szervezetben vezetői tisztséget betölteni.
Az MPP egyébként április 10-én, szombaton Gyergyószentmiklóson tartja kongresszusát, miután a bíróság szerint törvénytelen volt a tavalyi nagygyűlés, a döntések – többek között a vezetőség megválasztása – érvénytelenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával
2025. július 03., csütörtök

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet

Az önkéntes tűzoltók is segítettek a marosvásárhelyi és mezőbándi hivatásos tűzoltóknak szerda délután, hogy megfékezzék a 11 hektáron pusztító tarlótüzet a mezőbándi községhez tartozó Hidegvölgyben.

Több mint tíz hektáron égett a száraz növényzet
2025. július 02., szerda

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért

Késsel fenyegetve csikartak ki egy idős férfitől 16 ezer lejt 20 méternyi ereszcsatorna felszerelésének „árát” négy ismeretlen, a férfi feljelentést tett a rendőrségen. Az elkövetőket 24 órára őrizetbe vették.

16 ezer lejt kértek el 20 méter ereszcsatorna felszereléséért