
Fotó: Pál Árpád
Módosította a képviselőház szerdán a közúti közlekedést szabályozó, 2014/21-es kormányrendeletet olyan értelemben, hogy az adóhatóság (ANAF) és a legfőbb ügyészség kiküldetésben lévő autói már nem használhatnak kék fényjelzést – írja az Agerpres hírügynökség.
2019. június 27., 10:202019. június 27., 10:20
2019. június 27., 10:212019. június 27., 10:21
A módosítás értelmében csak a rendőrség, a csendőrség, a határrendészet, a mentőszolgálat és törvényszéki orvosi járművek, a civil védelem, a belügyminisztérium, a Román Hírszerző Szolgálat, a kormányőrség (SPP), valamint az Országos Börtönigazgatóság járművei használhatnak kék fényjelzést, csakis küldetés teljesítése vagy sürgősségi beavatkozás alatt.
A jogszabály eredeti szövegében ez a jogkör kiterjedt az ANAF és a legfőbb ügyészség autóira is. A rendelkezés kimondja, hogy a kék fényjelzéssel közeledő járműveknek előnyt kell adni.
Egy másik módosítás arról rendelkezik, hogy
A kihágást megállapító jegyzőkönyv ellen 15 napon belül óvás emelhető a körzeti bíróságon. A fellebbezés a bírság és büntetés végrehajtásának felfüggesztését vonja maga után attól a dátumtól kezdve, amikor iktatták azt a bíróságon.
A képviselőház döntő fórum volt ebben a kérdésben.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.
szóljon hozzá!