
Romlott miccshúst, három hónapja lejárt mustárt és címke nélküli húsokat találtak a Hargita, Kovászna és Maros megyében ellenőrző fogyasztóvédők.
2010. január 07., 16:352010. január 07., 16:35
2010. január 07., 16:522010. január 07., 16:52
A Regionális Fogyasztóvédelmi Hivatal kinevezett vezetője Todoran Liviu a Székelyhon.ro-nak elmondta, hogy a téli ünnepek alatt és után vették górcső alá a vendéglátó egységeket. Elsősorban a konyhákban, kamrákban tárolt alapélelmiszereket vizsgálták meg.
Négy vendéglőben találtak lejárt szavatosságú élelmiszereket, mustárt, miccshúst, füstölt csülköt. A hűtőszekrényekben olyan húsokat találtak, amelyeken nem volt címke, így nem lehetett ellenőrizni szavatosságukat, sem azt, hogy melyik cégtől származnak. A helyszínelő ellenőrök megvizsgálták azt is, hogy az étlapon feltüntetett mennyiségek megfelenek-e a felszolgálttal vagy sem? Kiderült sok esetben a vendégek kevesebbet kapnak, mint amennyit rendeltek. Több vendéglőben nem volt megfelelő szellőztető berendezés.
A fogyasztóvédő ellenőrők 86 kilogrammnyi terméket koboztak el a Maros és 35 kilogramnyi élelmiszert a Hargita megyei egységekből. Összesen nyolc pénzbírságot róttak ki, hetet Maros, egyet Kovászna megyében. Ezek összértéke 22.250 lej. Ugyanakkor 29 esetben csak figyelmeztető felszólítást kézbesítettek az egységvezetőknek.
Anyagi károkkal járó balesetet okozott egy 22 éves fiatalember Marosludason. Az autó előbb egy betonpillérnek, majd fáknak és egy hídfőnek csapódott, végül pedig az árokban kötött ki.
Két helyszínre is ki kellett vonulniuk a Maros megyei tűzoltóknak az elmúlt éjszaka. Marosludason közúti balesetnél, Libánfalván pedig lakástűznél avatkoztak be.
A rendőrség március óta még mindig csak vizsgálódik annak a tulajdonosi társulási adminisztrátornak az ügyében, akit milliós sikkasztással vádolnak. A vízszolgáltató, amelynek a legtöbbel tartoztak a lakótársulások, részben megkapta pénzét.
December 5-én ünnepi programokkal, kóruskoncerttel és látványos fényben úszó megnyitóval veszi kezdetét a marosvásárhelyi karácsonyi vásár, amely több mint egy hónapon át várja a látogatókat.
A marosvásárhelyi önkormányzat 42 millió lejt csoportosított át a korábbi évek többletéből, hogy stabilizálja a város költségvetését és biztosítsa a működési kiadások, valamint a folyamatban lévő fejlesztések finanszírozását.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház csütörtökön különleges kiállításnak adott otthont: a megye rezidenciális központjaiban lakó, fogyatékkal élő alkotóinak művei kerültek a közönség elé. Országos szinten Maros megyében van a legtöbb hely számukra.
Egy autó felborult, a benne rekedt női sofőrt a tűzoltók szabadították ki csütörtök délelőtt a Maros megyei Körtvélyfája és Oláhpéterlaka között.
Megoldást keres a marosvásárhelyi önkormányzat a víkendtelepi vendéglők és nyaralóházak bérleti szerződésének lejártára. Hosszú távú bérleti konstrukciót ajánlanak a bérlőknek, továbbá egy fedett szálláshelyet és lakókocsik fogadására alkalmas kempinget.
Tűz ütött ki egy lakóházban Marosvásárhelyen, a Honvéd utcában szerdán este, a tűzesetben egy idős férfi életét vesztette.
Marosvásárhely új testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe kezdett Debrecennel. Már zajlanak a tárgyalások, amelyek gazdasági, kulturális és oktatási lehetőségeket nyithatnak, miközben a „kihűlt” testvérvárosi kapcsolatokat is felélesztik.