
Visszatér még a kánikula, amit újabb lehűlés követ. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Kánikula és jelentős lehűlés váltogatja egymást a következő két hétben, csapadékra leginkább augusztus 14-e és 17-e között, valamint augusztus 20-a után számíthatunk – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) által kiadott, az augusztus 12-e és augusztus 25-e közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.
2019. augusztus 12., 16:552019. augusztus 12., 16:55
Erdélyben az első két nap kánikula lesz, 35 Celsius-fok körüli nappali csúcshőmérséklettel, majd
– ismerteti az előrejelzést az Agerpres.
Augusztus 18-a és 20-a között napról napra melegebb lesz, a hőmérő higanyszála ismét 30 Celsius-fok fölé emelkedik, majd újabb lehűlés következik. Az éjszakai legalacsonyabb hőmérsékleti értékek a nappaliaknak megfelelően változnak: a kezdeti 16 Celsius-fokról 12-re csökkennek, majd augusztus 20-körül 14 Celsius-fokra nőnek, 21-e után pedig ismét csökkenni kezdenek.
A hegyvidéken péntekre 16 Celsius-fok köré esnek vissza a nappali maximumok, augusztus 20-án ismét 21 fok lesz, és ez nagyjából változatlan marad a periódus végéig. Légköri instabilitásra augusztus 14-e és 17-e között, valamint 20-a után számíthatunk.
A prognózis a readingi (Anglia) székhelyű Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központjának (ECMWF) adatai alapján készült.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
szóljon hozzá!