Lehet – nem lehet játék a tanácsülésen

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Érdekes jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik részt vettek a május 20-ai marosvásárhelyi tanács ülésén. Az egyik tanácsos javasolta, hogy vegyék fel a kihelyezett polgármesteri hivatalok bezárásának a megtárgyalását a sürgősségi napirendi pontok közé. Erre azt mondták nem lehet, majd kiderült, hogy mégis lehet – ezt követően egy tanácsos el szerette volna halasztani, miközben nem is volt felvéve.

Fancsali Attila

2010. május 20., 17:522010. május 20., 17:52

2010. május 20., 17:572010. május 20., 17:57

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Sebastian Pui városi tanácsos javasolta, hogy sürgősségileg tárgyalják meg a marosvásárhelyi lakónegyedekben működő, kihelyezett polgármesteri hivatalok bezárását. Ezt azzal magyarázta, hogy a jelenlegi gazdasági válságban azt a pénzt jobb lenne másra költeni.

A városháza titkára, Maria Cioban közölte, hogy nem lehet felvenni, mivel ahhoz tanulmányok kellenek, illetve a már megkötött bérleti szerződéseket is meg kell vizsgálni. Kolozsvári Zoltán felvilágosította a plénumot, hogy a jelenleg érvényben levő törvények értelmében a szóban „benyújtott” határozatokat sürgősségileg lehet tárgyalni.

Claudiu Maior alpolgármester is felszólalt a kihelyezett polgármesteri hivatalok ügyében, és hangsúlyozta, hogy nem csak a hivatalnak kellene ott irodákat működtetnie, hanem a város különböző szolgáltatóinak is, mint az Aquaserv, vagy az Energomur, ahol a lakosok benyújthatnák panaszaikat, kifizethetnék számláikat. Persze ők is kellene bérleti díjat fizessenek.

Urcan Gheorghe javasolta, hogy halasszák a tervezet megtárgyalását a következő tanácsülésre – felszólalása kisebb derültséget keltett a képviselők és újságírók között, mivel olyan anyagot szeretett volna elhalasztani, amelyet még fel sem vettek a sürgősségi napirendi pontok közé.
Az érdekes, és elgondolkodtató „beszélgetést” követően a javaslatot nem tárgyalta meg a plénum, mivel nem gyűlt össze felvételhez szükséges számú szavazat, de remélhetőleg sorra kerül majd a júniusi tanácsülésen. Az RMDSZ-es tanácsosok egyébként a javaslat tárgyalása mellett szavaztak.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Karbantartási munkálatok miatt áramszünet lesz Marosvásárhely több utcájában csütörtökön 8 és 16 óra között.

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában
2026. február 05., csütörtök

Áramszünet lesz több marosvásárhelyi utcában

Hirdetés