
Illusztráció
Fotó: Mihály Csaba
Csigatempóban halad Kovászna megyében a tűzvédelmi engedélyeztetés: a tervek, igénylések nagy részét kénytelenek visszautasítani.
2018. április 23., 20:222018. április 23., 20:22
Sorin Alexandru Zară, a Kovászna megyei tűzoltóság megelőzési osztályának vezetője arról tájékoztatott, hogy az év elejétől 89 kérést iktattak, ebből hatvanat oldottak meg, de ez nem jelenti azt, hogy az igénylők meg is kapták a jóváhagyást, hiszen csak tizenegy engedélyt bocsátottak ki, a többit különböző hiányosságok miatt visszautasították.
A benyújtott igénylések száma az első negyedévben az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva egy százalékkal nőtt, ám a tűzoltók értékelése szerint a folyamat alig araszol. Az év elején Háromszéken hatvan tanintézet nem rendelkezett tűzvédelmi engedéllyel, azóta hármat sikerült engedélyeztetni. A tűzoltótiszt szerint
A tervező cégek általában más megyéből érkeznek, nincs helyismeretük, felszínesen értelmezik a törvényt.
Zară Sorin Alexandru rámutatott, országos szinten nagyon sok tanintézet működik tűzvédelmi engedély nélkül, általában a pénzhiány jelent akadályt. Kovászna megyében is elindították az iskolaigazgatók a folyamatot, ám amikor kiderült, hogy a szükséges átalakítások, beruházások mennyibe kerülnek, megtorpantak. Ennek ellenére a tűzoltó szerint
Országos szinten egyébként idén még eddig nem történtek balesetek a tanintézetekben, és Kovászna megyében sincs olyan épület az oktatási rendszerben, ahol valós veszélyt azonosítottak volna, olyant, ami indokolná a tevékenység beszüntetését.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
szóljon hozzá!