Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Tűz ütött ki egy melléképületben Gyergyóalfaluban hétfő délután: a helyszínre több mint 40 hivatásos és önkéntes tűzoltó hat járművel szállt ki. A bevetést nehezítette, hogy mintegy kilométernyi távolságból kellett az oltáshoz a vizet szállítani. – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
2022. február 15., 18:322022. február 15., 18:32
Egy melléképület kapott lángra Gyergyóalfaluban hétfő délután, és félő volt, hogy a lángok átterjedhetnek a közeli házra, illetve egy másik melléképületre is. Az akcióban a gyergyószentmiklósi hivatásos tűzoltóság, a helyi, az újfalvi, valamint a gyergyócsomafalvi önkéntesek egységei vettek részt, végül pedig sikerült megfékezniük a lángokat. Az épület körülbelül nyolcvan négyzetméteren megsemmisült. A vizsgálatok szerint szándékos gyújtogatás miatt üthetett ki a tűz.
Ilie Bolojan kormányfő pénteken a helyi és központi közigazgatás reformjának fontosságát hangsúlyozta, megjegyezve, hogy hamarosan meghatározzák azt az alkotmányos módot, amellyel meg lehet tiltani az állami fizetés és a nyugdíj halmozását.
Kihirdette pénteken Nicușor Dan államfő az autonóm szabályozó hatóságok működésének hatékonyabbá tételét célzó törvényt.
A hivatalba lépése óta eltelt 100 napban a kormány meghozta a Románia pénzügyi hitelességének visszaszerzéséhez szükséges intézkedéseket – jelentette ki pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök.
A miniszterelnöki kancellária 17 Dacia Duster haszonjárműre kötött tartós bérleti szerződést, amellyel a júniusi kiadások tizedére faragták az autóbérlés költségeit – közölte Mihai Jurca, a miniszterelnöki kancellária vezetője.
Elítélték a tanügyi szakszervezetek a kormány döntését, amellyel 2026-ra halasztotta a pedagógusoknak bírósági határozattal megítélt bérkülönbözetek kifizetését.
Oroszország megpróbálta befolyásolni a romániai és a moldovai választásokat, de kudarcot vallott, mert a két ország polgárai más értékeket és perspektívákat részesítenek előnyben - jelentette ki pénteken a román külügyminisztérium sajtószóvivője.
Több mint száz lovas áll rajthoz a 18. Nemzeti Vágtán Szilvásváradon október 3–5. között. A versenyre idén is számos székelyföldi települést képviselő versenyző jutott be, akiknek szurkolhat a hazai közönség.
Rendhagyó helyzetet mutat az Országos Meteorológiai Igazgatóság, legalacsonyabb hőmérsékleti értékeket mutató térképe. A hegyekben fagypont alá esett a hajnali hőmérséklet, míg ez az érték a hegyközi medencékben a pozitív tartományban maradt.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter csütörtökön követelte, hogy a iași-i Sfânta Maria gyermekkórház tisztségből elbocsátott ügyvivő igazgatóját az orvosigazgatói tisztségből is menesszék.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök bevallása szerint elégedett Nicușor Dan államfővel, akit becsületes, a problémákat megérteni és megoldani akaró embernek tart.
szóljon hozzá!